Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz

melyet a metroponni egyházi tanács a kongresszus összehívásának megokolásául szabályszerűen be­mutatott. E beható mérlegelés során a kormány úgy találta, hogy a bemutatott tárgysorozatba fölvett szervezeti ügyek egytől-egyig csakugyan fontosak s méltán várják mielőbbi helyes el­intézésüket. De ugyanakkor azt is meg kell álla­pítania, hogy bármily fontosak is ezek az ügyek és bármennyire kívánatos, hogy minél előbh le- tárgyaltassanak, mégis mindezeknél, sőt bármely más kérdésnél is fontosabb az, hogy az egyház, a mely már egy év óta kánonszerü. főpásztorát nélkülözi, az ő törvényszerű és hierarkikus fejét minél előbb ismét elnyerje s ekképpen e feladatok f megoldásában az egyház episzkopális jellegétől elválaszthatatlan szervezeti tényezők összességé­nek hatályos közreműködése biztosítva legyen. Ez okból és mert az egyház most említett episz­kopális jellege egyenesen kizárja azt, hogy az egyházi élet viszonylatainak mélyreható rendezé­sét czélzó szabályzatok a törvényes és kánonszerü főpásztor székének üresedése alatt tárgyaltassa­nak s alkottassanak meg : a kormány ő császári és apostoli királyi felségénél, mint az egyház leg­főbb védőuránál jónak és szükségesnek látta javasolni, hogy a rendkívüli kongresszus az érsek- metropolita pátriárkái szék betöltése czéljából hi­vassák egybe. Ö császári és apostoli királyi felsége, méltányolva a fenforgó körülményeket, a kongresz- szus egybehivását a megüresedett érsek-metro- polita-patriárkai szék betöltése czéljából a leg­kegyelmesebben megengedni méltóztatott, de — miként önök a hozzám intézett kegyelmes királyi leiratból megértették — egyben atyai jóindulatá­nak s gondoskodásának újabb tanujelét adandó, a legkegyelmesebben kilátásba helyezni méltóz­tatott, hogy az érsek-metropolita-patriárka szabály­szerű beiktatása után a kongresszusnak — fel­tételezve természetesen ebbeli kívánságát — a bemutatott tárgysorozat többi pontjainak le- tárgyalhatása végett tovább működése, vagy uj összehívása engedélyeztetni fog. Ennek folytán figyelmeztetvén a tisztelt kongresszust, hogy ő császári és apostoli királyi felségétől nyert utasí­tásom szerint mindaddig, mig az érsek-metropolita- patriárka, meg nem választatott és szabályszerűen be nem iktattatott, minden egyéb ügy a tárgyalá­sokból semmisség terhe alatt ki van zárva: fel­jának helyességét. Ezután a megalakuláshoz szükséges választás következett. Alelnök lett Gyurgyevics Miklós bródi ügyvéd, jegyzők Kliczin, Gavrilovics, tíolarics, Obranovics. (Diszebéd.) A patriarkátusi palotában délben diszebéd volt, a melyben részt vettek Günther királyi biztos, Bogdanovics püspök adminisztrátor, a püspöki kar tagjai, Schvennel pétervári dandárparancsnok, a 70. gyalogezred parancsnoka, a kirendelt disz- század kapitánya, a pétervári tüzércsztály pa­rancsnoka és a szerb radikálisok. Az önálló szerbek — a mint a szerb radikálisok mondották — azért nem jelentek meg az ebéden, mert attpl tartottak, hogy valaki Rauch báró bánt fogja felköszönteni. Ebéd alatt a katonazene játszott. Ebéd előtt a kongresszus országgyűlési kép­viselő tagjai tisztelegtek Günthernél. Ebéd alatt Bogdanovics Luczián püspök szerb nyelven a királyt, ezután Wekerle Sándor miniszter- elnököt, Apponyi Albert gróf kultuszminisztert és Rauch Pál báró horvát bánt éltette, majd először szerb, utána magyar nyelven Günther Antalt éltette. Günther Antal miniszter válaszában azt mondotta, hogy szívből óhajtja, hogy azon nagy és nemes tulajdonságok, a melyek a szerb nemzetiség leiké­ből fakadnak, értékesíttessenek a nemzetiség egy­házi, kulturális életének javára, hogy igy azután értékes kincset meríthessen belőlük a haza. Hogy pedig ez megtörténhessék, erre az érzés és elhatá­rozás megvan a szerbeknél. Ö csak sikert kivan hozzá és e siker közreműködőjének és tényezőjé­nek egészségére, az adminisztrátorra, a püspöki karra és a kongresszus tagjaira emeli poharát. (A feloszlatás vagy szavazás.) A szerb radikálisok, hogy választásra ne ke­rüljön a sor, napirend-vitát rendeznek. A napi­rendi vita czélja — a mint ma délben magyaráz­ták a szerb radikálisok — az, hogt a választás kitűzésére adott három napos határidő elteljék és a helyzetet oda sodorják, hogy a kongresszust elnapolják, vagy feloszlassák; nem szeretnék, ha szavazás esetén Zmejanovits nyervén a többsé­get, a király a megerősítést megtagadná; két­getik mint legíontosaou pomuiauuu. választójogi reform, véderőszervezés, mind-mind belekapcsolódnak ebbe a kérdésbe. Semmi különös nincs tehát abban, hogy a kormány, közeledvén az őszi parlamenti kampány, fokozott körültekin­téssel és erővel dolgozik a megoldáson. Ugrón Gábor és lapja tegnap »csak jelentéktelen külső­ségektől« tette függővé a »nemzeti konczentráczió megvalósulását«, mert hiszen a kérdés a »vezér- férfiak között« már rég tisztázott dolog. A nép­párt lapja azonban, a mely a maga táboráról sokkal könnyebben tájékozódhatik, mint Ugrón és lapja a függetlenségi pártról, azt Írja, hogy a fúzió még nagyon is fanyar gyümölcs és egyáltalán nem Ugrontól, sőt nem is egészen a függetlenségi párttól függ, hegy ez a gyümölcs őszre megérik-e. A néppárt lapja nélkül is tudtuk, hogy a fúzió kérdése az utolsó két hónapban nagyot esett. Már maga az a körülmény, hogy a néppárt a ter- vezgetéssel szembehelyezkedett, illetőleg hogy olyan feltételekhez kötötte a maga kooperáczióját, a melyeket a kormány aligha honorálhat, erősen megzavarta a kezdeményezés kilátásait. A néppárt követelményei között talán első helyen szerepelt az, hogy az uj választójog ne legyen plurális. Andrássy gróf pedig egy, két, három szavazati joggal akarja a választók különféle rétegeit fel­ruházni ; egy szavazata lesz minden huszonnégy éves, irni-olvasni tudó polgárnak, három szavazatot nagy képzettség és kvalifikáczió, vagy magas adóösszeg biztosit. A javaslat is, az ezzel kap­csolatos kerületi beosztás is elkészülhetett már, mert a mint Andrássy gróf május huszonhetedikén a képviselőházban mondotta, »az őszi szesszió első hónapjában« a törvényhozás elé terjeszti. De hogy a fúzióra térjünk vissza, a kormány táborának egy zászlóra való felesketése nemcsak a néppárton és nemcsak a választójog reformján múlik. A bankkérdésben a függetlenségi pártnak egy nagy része olyan kötelezettséget vállalt, a mgly lehetetlenné teszi a dolog tisztázása előtt való egyesülés erkölcsi védelmezését. Ez a frakezió most azt hirdeti, hogy abban az esetben hajlandó áldozatot is hozni az uj alakulás elnevezésénél és más külsőségeinél, ha az a bankönállósitás elvét elfogadja. Ebben a kérdésben pedig a kormánynak csak a jövő év elején kell állást foglalnia, tehát a fúzió addig meg se valósulhat. « *

Next

/
Thumbnails
Contents