Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz
Az állítólagos Petó'fi-koponyát a balázsfalvi görög katholikus gimnázium két tanára, Chetianu Ambrus és Bonfiu Ottokár, a napokban tudományos megvizsgálás czéljából Budapestre hozta. Dr. Török Aurél egyetemi tanár, a budapesti anthropologiai intézet igazgatója, kinek a koponyát megmutatták s ki azt megvizsgálta, szerkesztőségünk kérésére a következőket jelentette ki: A kérdéses koponya vizsgálatánál nagy fontosságot kell a bal szemfog medre jellegének tulajdonítani, minthogy köztudomású, hogy Petőfi felső bal szemfoga kijebb állott a fogsornál. Ezen kérdéses koponyánál a tüzetes vizsgálat és számos más koponyával való összehasonlítás után kiderült, hogy a szemfognak medre semmiféle rendellenességet nem tüntet föl. így tehát az egyedüli bizonyíték, a mely kapcsolatba hozná e koponyát Petőfi koponyája typusával, teljesen hiányzik. Maga a koponya egy olyan egyén által áztattatott ki, a ki ahhoz értett, a ki ebben gyakorlott volt, a mely gyakorlottságot az 50 év előtti sebészekről nem igen lehet feltételezni. Én e koponyát olyannak tartom, a melyet az illető, fteichenberger tanuló korában vagy később vásárolt vagy kapott, a mely asztala díszéül szolgált, mint egy az orvosnak tudományát hirdető bútordarab. A mendemondáknak végére azért sem lehet járni, mivel az illető egyén elhalt. Az egyik újságban megjelent czikk szerint fia tagadja, hogy apja ennek a koponyának valami nagy fontosságot tulajdonított volna. Az unokák az ellenkezőt állítják. 9 ^ . 9 <±/t -