Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz

Adatuk Petőfi életéhez.

13

ezt keblemben nem hordanám, a kétségbeesés ölne meg! Egy hónapja már, hogy itt vagyok, s még igen keveset írtam ; de hogyan is írjak ? a káplár, mihelyest tollat lát kezemben,, lármáz, szitkozódik reám, s dolgot ad. így vagyok, azonban nem csüggedek. Non, si male nunc, et olim sic érit.“

Az 1840-ik év nyara és a reá következő év tele nem fog Petőfi sorsáról bővebb tudomást nyújtani, mint e levél. Megszabadűlását úgy mint azt tőle hallottam, alább mondom el.

Az 1840-ik év november havában, mint novitius (logi- cus) deák, a pápai kollégiumba léptem. Lakásom egy vidéken lakó uraság szakácsa feleségénél volt, s szobámba csak gazd- asszonyom szobáján át lehetett jutni, s a közbe eső ajtón egy hat hüvelyknyi négyszög ablakocska volt. 1841-ik év márczius elején, nedves havazó időben, midőn a búcsúzó tél végső mérgét lehelte a vidékre, ez ablakocskával szemben álló asztalnál írással foglalkoztam, midőn az ajtón kívül valami nesz vonta magára figyelmemet. Oda tekintettem s a kis ablakon át Petőfi arczát véltem fölismerni. Meglepetésemben fölugortam, az ajtó fölnyílt, s azon egész valójában ő lépett be, csak hogy a szokottnál soványabban, bakancsba fűzött kékszínű szűk nadrág, katona-frakk és lapos fehér posztó kucsmában, a milyenben az obsitos katonákat szokták elbocsátani. Egy görcsös bot s válláról lefüggő durva vászon-bakó volt minden magával hozott holmija.

A váratlan viszontlátás örömét gond váltotta föl. Czelja felől tudakozódtam. „Nekem nincs czélom — mondá ő — Sopronban hallottam, hogy itt vagy, s hozzád jöttem. Van még egy pár forintom, melyet obsitommal együtt kaptam.“ Ez a handgeldjéböl maradt. Majd elbeszélte Károlyvárosban szenvedett nyomorát. Ekkor tudtam meg, hogy az őszi ma- noevre alatt vért kezdett köpni, s így kórházba jutott, hol unalma elűzésére az orvosoktól könyveket kért. Ez érintkezés alkalmat szolgáltatott arra, hogy a mívelt s jólelkű orvos őt jobban megismerje, s egyszer egész bizalommal kérdé: „Nem lenne-e kedve megszabadúlni ? ön nem ide való“. — „Nekem mindegy, felelt Petőfi, másutt sincs mit reménylenem.“ Az orvos erre elhallgatott, de néhány nap múlva egy pár magasabb állású tiszttel jelent meg a kórházban, kik ott felülvizsgáltak, s ezek előtt azt nyilvánította, hogy Petőfi képtelen a szolga