Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz

Adatok Petőfi életéhez.

9

nyékre jogosító ifjúval, szorosabb barátságot kötött; később is, midőn Debreczenben színészkedése idején Lantay halálát tudattam vele, azt válaszolta: csak most érzem, mennyire szerettem őt.

Pákh Alberttel, ki ez időben szintén soproni tanuló volt, s mint a magyar kör (irodalmi önképző-egvlet) könyvtárnoka könyvekkel látta el, szintén bensőbb viszonyban állt. E még Kiss János által 1790-ben alapított társaság az algymná- siumi tanulókat nem vette föl tagúi, ezek közűi néhányan tehát amahhoz hasonló kisebb körbe szövetkeztünk, melyben Petőfi is gyakran megjelent, s egy-egy versét fölolvasta. A régi kör mintájára érdem-könyvünk is volt, melybe a bírálat nyomán jelesebbnek ítélt müveket beírtuk, s ha emlékem nem csal, Petőfi egy pár műve is helyet foglalt abban. Mivel én a következő évben a pápai főiskolába léptem, nincs biztos tudomásom arról, hogy ez érdemkönyv hová lett, de úgy vélem, hogy Lantay, ki egy évvel utánam szintén Pápára jött tanulónak, úgy nyilatkozott a felöl, hogy azt társaságunk föloszlásával a régi egyletnek adták át megőrzés végett.

Három lakótársam közül egyike vagy másika többször kapott hazulról csemegézni valót, s ilyenkor mindig egy kis dáridót csaptunk, melyből Petőfi soha sem maradhatott el, s humoros kedvben mindnyájunkon túl tett. Egy ily alkalommal gyűrt papírba takart csomaggal lépett be. ,,Nesztek, úgy mond, én is megtraktállak egyszer benneteket“, s az asztalra helyezett papírból fekete, száraz prófontot bontott ki, melyet mi mint ritkaságot költöttük el, s dicsértük, hogy jóízű.

Petőfi mélyen érzé nyomorúságát, de azt jó kedvvel leplezve mindig büszkén viselé. így egvízben, midőn Sopronban léte alatt az útczán Hankovszky Miska, egykori tanúló-társá- val találkozott, ki fűszerárúkkal megrakott kis kocsit húzott maga után, ettől megütközve kérdé : „Hát te mit csinálsz itt?“ — „Inas vagyok egy fűszer-kereskedőnél“, volt a válasz. „No öcsém, felelt Petőfi, sajnállak, nekem is rossz dolgom van ugyan, de még sem cserélnék veled.“ — Máskor meg oly időben talált hozzám jönni, midőn egy elbizakodott úrfi látogatóm volt, s ilyenek társaságában hallgatag, mogorva szokott lenni. Az úrfinak feltűnt e viselete, s tréfát akarván vele űzni, bús magyarkának nevezte. Petőfi e czímre mint a puskapor föllobbant. „Tudja ön, kik voltak azok a bús magyarkák ? kiáltott