Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz

I

P e t ö fi ii é.

— Közli: Szendröi Holozsnyay Cyrill. —

Petőfiné-Szendrey Julia már gyermekkorában dacos, szilajtermészetü leány volt. Szülei elkényeztették ; minden vágya teljesült. Sima és nyugodt vonásainak láttára senkisem gyaníthatta, mily örvények zajlanak e fiatal szív mélyén.

Ha örült: nagyon, szinte félelmesen tudott örülni; ha játszott: gyermekké lelt teljesen ; de sokáig nem szeretett sem mulatni, sem gyönyörködtetni.

Ha leült zongorájához, ujjai végig vihar- ■ zottak a billentyűkön, azonban néhány akkord után felugrott, — könyvet vett kezébe, egy pillanatig olvasott, becsapta, félrelökte; odasietett a nyitott ablakhoz s tekintete nyugtalan , madárként röpködött a tündéri táj felett.

Szemközt az erdődi ódon vár. a Drágffyak egykori sasfészke, százados tölgyek és bükkfák ! társaságában ; vadrózsákkal csipkézett halmon ’ a Zápolya uralmát hirdető góth-stilfi egyház, odább szőlős dombtetők, a szent Donáth tisz- ! teletére épült kápolna; alant virágos rétek, cserjék, ligetek, hol a csalogányok egész zenekara csattogott s honnan ménták és ibolyák illatfelhői szállongtak fölfelé.

S a fiatal leány zajló lelkének háborgása j ilyenkor lassanként le is csillapult. így egyedül, saját álmai fényébe temetkezve, érezte csak 1 magát nyugodtnak és elégedettnek, máskor nem.

Atyja gazdatiszt volt s mély rokonszenvvel csüngött leányán, aki szabadon és korlátlanul gyűlölt minden köznapit. Nem érezte magát jól az uradalmi körökben, unta a száraz és szellemtelen gazdasági üléseket, még jobban az atyja alatt álló hivatalnokok széptevéseit s teljes szívvel megvetette azokat a simára fésült, képzelgő és üresfejü vidéki nevezetességeket, kik azt hitték, hogy boldogíthatják, ha megkülönböztetik, vagy megkérik.

Szelleme a pajzánság és komolyság különös vegyülékéből állott, mely vonzott is, bá- ! tortalanitott is. Már élete tavaszán érezte és