Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz

Pii és a méWé.

*

Minden kultusz szép, de csak a maga oltárán. Más hit oltárán eltorzul és értelmetlenné válik. Ugyanez áll az emberi meggyőződésekről is. Csak úgy van erejök, ha ott nyilatkoznak meg, ahol hivő lelkek hallgatják. Más hová ne merészkedjenek, mert a más elvet vallónak éles a hallása és még a zsolozsmából is kiérzi a hamisságot, ha van benne ilyen. Pedig nagyon kevés az emberi meggyőződés, amely mentes volna minden hamisságtól.

íme itt van példának mindjárt a nemzetköziség eszméje. Micsoda szemfényvesztő ragyogás árad belőle. Az általánosnak, az egyetemesnek a mindennek a legfőbb fokozata. Azontúl nincs már semmi. Azon beiül van minden : szeretet, testvériség egyenlőség. A pátriotizmushoz úgy viszonylik a nemzetköziség, mint az óriás a közönséges emberhez, mint a piramisokhoz egy alacsony sirdomb, amely alatt egy koldus pihen.

De hát ebben a nagyszerű eszmében éppen az a hamisság, hogy nem közönséges embernek való. A föld iránt való szeretnek korlátoltak a határai. A haza határain túl nem terjedhet. Az idegen föld emberei is érdekelhetik a kulturembert, de értelmi közössége nincs velők. A normális ember csak a hazai rögnek érzi a melegét. Az még senkit se tett beteggé, hogy nem járhatott meg idegen országokat, de abba már igen sók ember betegedett meg, bogy a külföldön meglepte a bonvágy, hitta, vonzotta a hazai föld varázsa és nem mehetett haza.

A nemzetköziség eszméje egy közönséges chiméra, egy nagy tévedés, ami csak addig áltatja az embert, amig nem ismeri az igazi nagy érzéseket, az igazi emberi érzése két, amelyek úgy átölelik az embert, mint gyermekét a sziüőanya. Szép és nagy szó a világszabadság. De a világszabadságért csak szónoklatokban küzdenek az emberek.