Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
karba helyezik át és részükre Jobb előmenetelt diz- tositanak. Eddig az állatorvos is csak legfeljebb szá- | zadosi rangot érhetett el. Most a hadvezetőség né- hány törzs-állatorvosi állást rendszeresít s állator- ' Ha éppen nagyon akarod: ime, megfelezem veled a nyereséget; nesze öt forint ... Don Gunárosz egy fejedelmi mozdulattal hajlította be az öt forintot s mélységes keserűséggel csak annyit mondott, hogy: i. r Gyalázat! .. . !r Vas Gereben azonban tüstént szaladt az egyetlen aranyműveshez, akiben bohém embernek megbízni lehetett s aki a Pilvax-kávéház szomszédságában találtatott. Előbb persze nem merte odavinni, vélvén, hogy azt Lauka ott már több ízben elhelyezhette. Akkor pedig rögtön kisül a turpisság. Most már nyugodtan mehetett: övé a gyűrű. Az öreg német föltette a nagyitó üvegét, forgatta ki s be, rá-ránézegetett Vas Gerebenre, utoljára szelíd csöndes hangján csak annyit mondott neki: — Woll‘ns mich für an Narren halten? Gereben tágranyilt szemekkel bámult rá: r?: _ Warum? ' a — S’ is doch an eiserner Ring . . . Gereben vágtatott be a Pilvaxba. Guszti ott ült és csibukozott. — Te haramia!... Hiszen az a gyűrű vasi? . . , — Hát persze, hogy vas . . . Mondtam én egy szóval, hogy ezüst vagy réz? . . . Nekem családi klenódium . . . •— De vas . . . Ember! Hallod? . . . Vas! ... . — Az hát. Boldogult Bánk Bán dicső nádorunk koporsószögéből kalapálták a tiszaroffi czi- gányok. Én a Bánk-familiával anyai ágon rokonságban vagyok. A feleségem nagyanyja ... Ezt már nem hallotta Gereben >•> Rohant az egesz uisscuuiovS. ,-----k omplexum végleges elintézését. Ennek a kísérletnek az útját kezdték egyengetni már a párt ki az esőbe s nem mutatkozott a Bánk Bán koporsószögével legalább három hétig. Lauka pedig rendületlen nyugalommal szitta tovább a csibukot, mondván: — A haramia . . . Vájjon mennyit kaphatott érte, hogy nekem öt forintot adott? . . . Vörösmarthy Mihály honoráriumai igen szerények voltak. Mikor a forradalom lezajlása után elvesztette minden jövedelmi forrását, kocsis- gúnyában bujdosott egy darabig s a nagy vihar lec.sillapultával visszatért, semmi néven nevezendő keresetforrása sem volt. Ifjú óriások nagy szavakkal szolgálták a hazát, — ilyenek mindig yalának s szidták a tiszteletreméltó öreget, — (bár alig volt ötvennégy esztendős, de nagyon megtört és végtelenül szomorú) — hogy nem ad hangot a maga hazafias fájdalmának, mikor „ők“ annyira kiabálnak. Persze, ővelük az ördög sem törődött, Vörösmartynak pedig családja volt. Ekkor fordittattak vele néhány dolgot angolból, ü fordította Julius Caesart és Lear királyt (még 1847-ben megkezdte) s ezeknek csekély honoráriumából éldegélt. Még e z t is szemére vetette egyik-másik hangos epigon. Felvette az árát s lógatja a lábait, nem dalol! Ez a keserű érzés adta aztán kezébe a lantot s elzengette a nagy hattyúdalt: „. . . Húzd rá, czigány . . . megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába . . .“ Minden lélek megrendül ennek a végtelen jajszónak az olvasásakor s Vörösmarty a nagy látnokok magaslatára emelkedik ... A Jézsaiás prófétai hangja menydörög a „Vén czigány- ban . . .“ 1855-ben jelent njeg 3 költemény; a Resti így tehát Kossuth Ferencz holnapi audien- cziájától nem várhatók nagy politikai szenzáNaplóban, annak 61-ik számában. Egressy Galambos Sámuel szentkirályi pusztáján kezdette Írni ezt a költeményt, akinek ajándékából a nagykőrösi ref. főiskola könyvtára bírja az első három versszak kéziratát. Már 1854 őszén bekiildötte a költeményt Csengery Antalnak, hogy a Magyar Népkönyvben közölje. Csengery aztán Kemény Zsigmondnak adta át, hogy a Pesti Napló tározójában közölje, ezzel nyitván meg, mint uj szerkesztő, a Pesti Napló tárcza-rovatát. Fényesebb megnyitót képzelni sem lehet. Utána nemsokára rosszabbról rosszabbra fordult a költő állapota s 1855 végén már súlyos rohamai voltak. Pestre jött fe s családjával a váczi-utczai 17-ik számú házba költözött, mely a Kappel-család tulajdona volt. Ugyanarra az emeletre, amelyen huszonöt évvel előbb Kisfaludy Károly halt meg. A „Vén czigány“ költőjét lent az utczán agyszélhüdés éíte. Úgy vitték fel az emeletre. November 19-én, félkettőkor halt meg. Ugyanazon a napon, ugyanabban az órában temették, melyben Kisfaludy Károlyt. November 2í-én, délután három órakor. Óriási tömeg kisérte. Az özvegy bánatát növelte a nyomor, melyben maradtak. A költő és a sorsharag egy anyaméhből született . . . Deák Ferencz lett az árvák gyámja. A három árva: Béla, Ilonka és Erzsébet a szomorú anyával gyakran látogatták a sirt. Deák Ferencz pedig leült s levelet levél után irt az ország tehetősebbjeihez, melyek úgy kezdődtek, hogy: „Vörösmarty árváiról kell gondoskodnunk.“ És a nemzet tehetősbjei megemberelték magukat. Százháromezer forint gyűlt össze. A nemzet lefizette egy parányirészét annak, amivel Vörösmarty emlékének tartozott! •/f fi
