Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz

Egy angyal.

(Béranger).

Mit jelent ez a lángsugáru fény,

Mely tündököl, vakitva szememet ?

Egy angyal az, ki égből száll felém,

És itt ragyog az én tar főm felett.

Mint hárfazengés, hangja bűvölő,

S a mint lebegnek hosszú fiirtei,

Oly illatossá lesz a levegő,

Tavasz legédesb illatát nyeri.

Igen, egy angyal!, mert hisz földi lány Rémülne, látván ráncos homlokom,

S ha olvasná szememben, arcomon Múlt örömek emlékeit csupán.

De ő, az angyal, — szende, szűzi, szép, — Még tán örül is. hogy későn jőve,

S mosolyg, kezéből az élet heve Ha áthatá az aggastyán kezét.

Egyet legyint ez angyal szárnyain,

S elűzi rémes álmaim hadát;

Ha megvakulnak bágyadt szemeim :

Hű vezetőm ő lesz az élten át;

Rövid utam ha majd bevégzem én,

S fáradtan állok ott a cél előtt:

Halálra ö ringat lágy kebelén,

Mint a szülő a gyönge csecsemőt.

De a halálról mit beszélek én ?

Hisz élni hív ő, s nyújtja is kezét,

Fölolvadott a hó leheletén;

S az út virági nyilnak szerteszét.

S ha szomjazom a hosszú út alatt,

Ajkáról édes csókot ád nekem:

Nem oszta ilyen édes csókokat Ifjúkorom boldog szerelme sem.

Hiszem, hiszem hát: vannak angyalok, Hozzánk leszálló égi jó sereg;

Szegény fiú, pólyád’ tőlük kapod,

Szegény szülő, tőlük kapsz kenyeret!

Én angyalom, fogadd kegyelmesen Buzgó szivemnek hálaszózatát:

Az életet veled hadd végezem,

S az égbe föl veled költözzem át!

íörinczi L. Zsigmoml.