Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
elején ment s földije, Szuper Károly, kun gyerek, későbbi színigazgató ajánlatára vétetett fel Szabó Józsei társulatába. Némethy Györgygyel lakott a régi fehérvári színház mögött egy keskeny ut- czácskában, közös ágyuk volt, két-két váltó-forintot fizettek érte havonkint. Szabó színigazgató azelőtt kórista volt a nemzeti színháznál s 1842. október havában lett vidéki direktor, pályáját Székesfehérvárott kezdte meg. Rendezője Alrnási István volt, aki Petőfit orrhangos kiejtése miatt nem szerette. Egyszer megkínálták, hogy a beteg súgó helyett üljön a lyukba, ott talán több hasznát veszik, mint a színpadon. De Petőfi annyira megneheztelt ezért, a szerinte dohonestáló ajánlatért, hogy haragosan ment haza, nem is vacsoráit, aludni se tudott s másnap reggel egy „A súgó“ czimü tiz strófás költeményben öntötte ki haragját, melyben a súgó hatalmát dicsőíti, akire minden színész hallgat. Ámde ő csak a deszkák fölött akar színész lenni, nem a deszkák alatt; a délelőtt folyamában azonban Szabó is, Almási is megértették vele, hogy csak ideig-óráig való súgásról van szó, mig a súgó meggyógyul. Erre aztán megbékélt s eltépte a költeményt. Sokat nyomorgott, fázott, de közben mindig irt és olvasott Petőfi. Ujesztendőkor összeveszett a társulat, egy része ott maradt és tovább játszott, ezekkel volt Petőfi is, akire ekkor nagyobb szükség lehetett. Fehérvárról aztán Szuperrel Duna-Pentelére mentek, onnét a Dunán át, apja régi csárdája mellett kocsiztak el, ami Petőfit nagyon jó kedvre hangolta. Közben föl is fordultak, amely alkalommal Petőfi, sárgagombu zöld kvek- kerjében s rövid gallérköpönyegében a pocsolyába esett. Estére Szabadszállásra, másnap Kecskemétre értek, ahol élete kellemesebben folyt, mert Jókai és Kis Károly barátsága édesítette meg a szinész-nyomoruságot. A pálya művészi oldala nem mutat valami fényes eredményt. Petőfi szinlapragasztó, kellék- szerző s ötöd-hatodrangu szereplő. A legkülömb szerepe a nótárius a „Szökött katoná“-ban. Magános óráiban menydörögve szavalta Coriolánt és Hamletet, a színpadon pedig statisztált s keserű haragjában megtette egyszer azt, hogy kard helyett „Qriseldis“ czimü érzékeny játékban bunkósbotot kötött az oldalára. Ezt egy statisztatársa észreveszi, elneveti magát, a nevetés ragadós, nemsokára az egész színpad nevet, mikor pedig Dézsi, aki a hőst játszotta, fölkiált, hogy: „Ránts kardot, gyáva!“, kihúzza köznevetségre a furkósbotot. A függönyt csaknem le kellett ereszteni s az esetért öt forint birságra Ítélték. Cantabit vacuus coram latrone viator! (Vígan danol az üres zsebü utas, mikor a rablóval van szemben!)
