Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz

I vittem Szabó Józsefhez, az igazgatónkhoz. Szabó ostoba ember volt, de nagy kasszacsináló. Darabok mübecséről, klasszikusokról nem nagy véleménye volt, de tudott publikumot csinálni. A hogy meglátja Petrovicsot, rám néz.

— Beteg ez az ur ?

— Nem a’ — mondom — csak megviselte az ut meg a hideg.

— Persze, én állítsam lábra, mi ?

Petőfinek ennyi éppen elég volt. Belezördült a beszélgetésbe.

— Fölvesz az ur, vagy nem 1

Az erélyes hang megtette a hatását. Meg talán szüksége is volt Szabónak valamelyik vasárnapi darabhoz ilyen erélyes, egy kissé reszelös hangra. Megfordult.

— Persze, hogy fölveszem, persze. Csak azt nem tudom, hogy mi a kívánsága ?

— Megélni! — vágott közbe Szuper. És Petőfi — színész lett. Gázsit ugyan nem igen látott, úgy hogy nyomorúságában Né- methy György fiatal szinészbarátjához volt kénytelen költözni, mert megvette volna az Isten hidege. Ott egy ágyban háltak közösen

■ s mindegyikük két-két forintöt fizetett havonként. Szuper a Napló-jában bővebben ir a fehérvári társulat nyomoráról, a Petőfivel való találkozásokról, sétákról a temetőbe, s verseinek mindig kedves felolvasásáról, melyet Szuper is nagyon szeretett hallgatni. Fütetlen szobájából Károlyékhoz ment át melegedni s ilyenkor verseket olvasott föl, a ^jni meg Szuperékat melegítette. A színház gyalázatosán fizetett neki. Örülhetett, ha egy hónapban három forintot tudott kiszorítani a fukar Szabó direktor kasszájából. Egyszer tán négyet. Éhen halni sok, megélni kevés. Annyira megy a nyomorúsága, hogy pápai barátaihoz ir egy keserves levelet, kérvén, hogy ne hagyják elveszni !

Szóval hamar beteljesült a jóslat : »Pályámon, oh úgy is tudom, Leend ok — sírni még ! . . .«

Ok volt rá, de azért még sem sirt. Ebből a vulkánból tűz törhetett ki, de köny — soha. Csak egyszer, mikor kibékült a szüleivel. De hát nem olvad-e meg az egetverő bérezek 1 ava, mikor az örök nap anyai melegét érzi ?

Egyszer meghívta a házigazdája ót is, Szuperékat is disznótorra, El is mentek s ott olvasta föl a »Disznótorban« czimü költeményét. »Csitt nyelvek és fülek, csend,