Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz
A mint pillanatig olvasott már, arca a méregtől kivetkőzve, örömtől fénylett. Tovább és tovább olvas, mindig derül- tebb tekintettel. Az ifjúság bámulva nézte az „ur szine változását“ és várta, mi lesz ebből? Most elkezdi fenszóval olvasni; „Miliőm átok bort a billikonaba, Részegítő, láng hullámú bort; Mely keservet és bút martalékul, A felejtés örvényébe hord“. S midőn az utolsó strófa következett: „Éljen a szív .. Itt már önkénytelenül felállt az egész osztály és éijenzett; az utolsó strófánál pedig : „Éljen a menny ! ... a pokol ... és [minden, Minden éljen! oh csak vesszek én!...“ A szigorú szabályok ellenére is formálisan tapsolt örümujongva az ifjúság. Midőn végig olvasta és vége volt a tüntetésnek, örörateijes sőt lelkesült hangon nyújtotta vissza a költeményt, mondva: — Ön semmi pályára se készüljön, csak ezt folytassa, mert ez egy elragadó költemény. És ezt most irta ? — Igen tanár ur azóta Írtam, mióta az osztályba bejöttem. Az egész iskola meglepetve hallgatta Farkasdy szavait, midőn a sötét arcú vad fiút olyan dicsérettel tüntette ki. — Tudja Petrovics ur! — folytatja Farkasdi — mindent megbocsátok önnjk, még azt is a szabályok ellenére, ha ön a mathezist soha sem tudja is, csak folytassa a verselést! Az ifjúság most még jobban kiváncsi volt, és a poéta egy fejjel nagyobb lett előttük. Valóságos ünnepi jelenet volt. Aztán a padrai fejhajtás még többször ismétlődött, de Farkasdi többször soha sem szólította meg Petrovicsot, hadd dolgozzék a halhatatlanságnak, — gondolta magában !
