Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz
tulvilági sóvárgás fájdalomban fogant elégiá hangban, képekben a legméltóbbak, amit a világirodalomban Petőfi «ciprusz regéi» mellé állíthatunk. Nem volt boldogabb a költő másik ideáljával a «Szép Ilonkával» — «boecasie Jean»-nal se. S családja visszautasító magatartása miatt a költőt epekedése a boldogtalan szerelem minden kínszenvedésén át vezette. Éppen olyan jövőbe látó profétikus lélekkel hitt Burns is tüneményes géniusza késő elismerésében s az utókor által számára tartogatott babérokban, mint Petőfi. Halálos ágyán, Dum- friesben 1796-ban, majdnem utolsó szavai ezek voltak: «Száz évvel halálom után jobban fognak ismerni mint ma». De neki megadatott dicsőségét még életében is élveznie s amidőn 1786- ban egy barátja meghívására Edinburgesba az irodalmi és tudományos körök központjába tette át székhelyét, ott ünneplés vette körül, dicsérték, magasztalták, összegyűjtött müveit kiadták s edinburgi tartózkodása meghozta számára a rég várt anyagi sikert is. A legjobb társaságok karolták fel a nép egyszerű fiát, vetekedtek abban, hogy a csodálat és elismerés minden jeleivel elhalmozzák és azok a képek és metszetek, melyek az ekkor még tizenöt éves gyermek Walter Scottal való első találkozását mutalják Fergusson tanár házában, vagy Gordon Gerczagud szalonjában tüntetik föl az akkori idők «incroyable» viseletében a költőt, amint «Téli éjszakáját» szavalja — életének legszebb epizódjait örökítik meg. Burns dicséretére szolgál, hogy ez a hirtelen változás, mely mezei gazdasága ismeretlenségéből egyszerre kiragadta s az előkelő körök körülrajongott hősévé tette, nem zavarta meg a költő tejét. Egészen más veszély fenyegette féktelen és szenvedélyes temperamentumát — az áttombolt vad éjszakák emésztő láza a vig és zajos poharozó kompániák cinikus tréfái. Ezeknek szennyes árja sorvasztotta el a költő lelkét és ásta alá a tehetsége iránti tiszteletet, mellyel első sorban önmagának tartozott s melyet ő inosdat- lan szájú cimborák és mindenféle korhely népség szolgálatába kényszerűéit s sikamlós dalok, kunlék és epigrammok, érzékenyebb fül elé nem való produkcióiban. A költő e sajnálatos eltévelyedése magával rántotta őt a köztisztelet talapzatáról az utcák sarába és sok tépő önvádnak, sok mardosó szégyennek vált okozójává. Igaz, hogy még mindig királyilag fogadták, ha meglátogatta szülőföldjét, gyermekkorának meghitt emlékeit. Minden szív megnyílt, minden ajtó kitárult előtte. Egy ily alkalommal találkozott újra ifjúkori szerelmével, Jeon Armons-szal, ami aztán végleges egyesülésére vezetett szeretett nővel, aki hiven osztotta meg ettől fogva a költő sorsát egészen haláláig. Még rövid időre visszatért fényes diadalai székhelyére, Edinburghba, de aztán elhatározta, hogy végleg az eke szarvához tér meg s e célból Ellislandon, a Nith folyó mellékén birtokot bérelt. Mint hü férj és gyöngéd atya. a boldogság révébe térhetett volna itt a sokat hányatott költő, de a rossz évek tönkretették gazdaságát s Burns kénytelen volt adószedői állást vállalva Deim- friesbe költözni. A vig társaságok megint csáb- körükbe vonzották s a hivatásával járó társadalmi érintkezések ismét föltárták előtte a zabolátlan, rendetlen élet örvényét, a könnyelmű élvhajhászat alkalmait Erkölcsileg és testileg elzüllve, megrendült egészsége miatt kénytelen volt egy tengeri üdülőhelyen keresni menedéket. De már késő volt: halállal szivében vánszorgott haza, hol pár nap alatt, íérfikora virágában örökre lehunyta szemeit. Burnst nálunk csak kevéssé ismerik még ma I is. Költészetének néhány gyöngyét Szász Károly ültette át jelesen, de a skót dialektus rejtelmei / műfordítóinkat visszariasztották attól a nehézségtől, hogy megbirkózni igyekezzenek az irodalmi angoltól sokban sajátságosán elütő nyelvezetével. Pedig mily örök kincseket rejt magában e zordnak látszó népies nyelv! Petőfivel való szellemi kongenialitása ez, amelyre legtöbbször szoktak rámutatni s az a hasonlóság csakugyan meglepő s nemcsak természeti képeiben, népies fordulataiban, hanem teremtő, tüzes lelke egész röptében megnyilvánul. Nemzeti önérzetünknek hizeleg ebben az összehasonlításban Petőfit még fölébe helyezni az angol költőnek. S ez bizonyos tekintetben igaz is. Petőfi világszellem, akiben a jövő nagy eszméi lüktetnek, ő az emberiséggel szorosabb lelki kapcsolatban áll, mint Burns. Vannak azonban tulajdonságok, mélyekben Petőfi nem mérkőzhetik Burnsszal, p: o. balladai mélységben és erőben. Ha már összehasonlítani akarunk, úgy Petőfi és Arany egyénisége bizonyos oldalai összeolvadásában kell, hogy találjuk Burns költészetének varázsát. Kritikai irodalmunk még mindig nélkülözi Burns és Petőfi összehasonlításának alapos tanulmányát. Pedig mily meglepő találkozásük sokszor nemcsak a gondolatban, hanem magában a zenei rythmusban is. Kit ne emlékeztetne p. o. a «Faluvégi korcsma» záró pár verse: Végét vetik a zenének S hazamennek a legények — Bums e soraira: «Each taks oő his several way Resolved to meet some ither day.» V. S.
