Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz

I

I Rudolf királyfi.

Húsz esztendeje . . .

És a magyar most megint elbusulva gondolkozik, mi lett volna, ka Budolf királyfi megmarad nekünk. Mi lett volna?! Oly kérdés ez is, amelyet Mátyás ragyogó korszakán elmélkedve vetünk föl: mi lett volna, ka Mátyás nem kai meg trónörökös kij ján i

Budolf királyfi rejtélyes tragédiája szinte nemzeti tragikumnak látszik, amely azonban már tiszta, megnyugvó kegyeletté nemesült; ennek a kegyeletnek volt kifejezése a múlt év őszén az a megható ünnep, amikor a király köztünk megjelent, forrón szeretett és sokszor elsiratott fia szobrának felavatásán.

A szobrok többnyire fogalmat jelölnek. És tényleg, Budolf királyfinak az emlékezetben ködlő alakja fogalommá lett, amely minden magyar szivben bánatos és legendás életet él. A trónt és a nemzetet ért katasztrófa évfordulóján, mely ezúttal már a huszadik, emlékek révednek, egy megsemmisült reménység emlékei; talán nem mar- ezangolva már a szivet, de minden esetre meghatva. Legszemélyesebb veszteségeink és legegyénibb gyászaink sem vágtak mélyebb sebet rajtunk.

Talán Petőfi eltűnése sem titokzatosabb, mint az övé. Pedig hát a királyfit látták a ravatalon; sirját mindenki ismeri és fölkeresheti. És mégis, a magyar nép éppen úgy nem tudott és nem tud belenyugodni Budolf halálába, mint Petőfiébe. Nem akarja tudomásul venni, nem akarja elhinni a valóságot. És amint látták Segesvár után, évek múlva. Petőfit itt is, ott is megjelenni, úgy érkeztek híradások, tiíokszerü suttogásban szárnyalva, halkan (nehogy a szép látomány eloszoljék, mint a délibáb), hogy a királyfi bujdosik. A királyfi nem halt meg. Eljön még, csak várni kell. Eljön még, fényes, ragyogó herczegi köntösben és vele elkövetkezik a magyarok jövője.

De hát ezek csak hiú álomlátások, a szeretetnek megható nyilvánulásai, amik a halottat fel nem támaszthatják, a megtörténtet meg nem történtté nem tehetik.