Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz

/

íróink és az olvasók.

Irta Id. Szinnyey József.

Midőn 1875-ben az egyetemi könyvtárt, rendeztem, egy francia könyv akadt a kezembe, melyben azt tøvastam, bogy az összes világirodalomból ötszáz iró nevénél több nem maradt fönn a mai müveit nemzetek emlékezetében (Homór, Cicero, Shakespeare, Petrarka, Cervantes stb.); kerestem magyar iró nevét, de nem találtam, tehát egyik emlékemből elmosódott külföldi Írónak a nevét kitöröltem és Petőfiét írtam a helyébe.

Ezen érdemes kissé elmélkedni. Most írom a huszonötezredik magyar írónak az életrajzát. Ha tNapoleon katonáinak tarsolyában volt a marsallbot; méltán következtetem, hogy Íróink nagyobb részének agyában megfogamzik az a gondolat, a melyért hogyha századokig nem is, de legalább egy századig fogják nevét emlegetni. Alig hiszem, hogy manapság régi Íróink közül ötven közismert lenne.

Most lépek a nyolcvanadik életévembe; teljes életemben mást se tettem, mint olvastam és írtam; irodalmunkat szerettem, a könyvekét balomra gyűjtöttem (most irtani be a 9380-dik kötetni) ; irodalomtörténetünkre vonatkozó munkákat, cikkeket' mohón olvastam; nagyobb könyvtárnál 1873 óta szolgálok; tehát elég tapasztalást gyűjtöttem az Írókról és az olvasókról arra, hogy ezekről elmondhassam szerény nézetemet.

Mikpr még, nem voltak költőink, a nép maga énekelte, ön szerzett« dalait; igv tudjuk, hogy már Attila lakomáján dalosok mulattatták a lakraározokat;' Szent István király idejében pedig a kéziin almon őrlő leány magyar dalát bámulta Szent Gellert és papi kísérője. Vándorpoéták járták be az országot. Egy regi könyvtáblán találtam . följegyezve ily regös önvallomáséi : „Énekeltem az uraknak, aztán leitattak és kidobtak.4‘ Pe -erről • aztán nem .kell hímet varrni, mert a világ melyik országában ne.volnának részeg poéták Hugo Viktor, Gőthe,- Schiller mellett.

PjizQüy. nehéz időket élt a magyár: tatár- dulás, mohácsi vész, török háború, kurücdabanc- puszfitás, mind nem e ti eredték irodalmunk föí- virnarzását, 'hocv lépést tarthattunk volttá- a külföld haladásával. A tudomány, irodalom ekkor a klastromba vonult: ott pedig latinul írtak; tehát nem nekünk írtak; a népek elbeszéléseit esáesoyáspk-uak nevezték, virágénekeiket pedig papi szemérmük tiltotta föl jegyezni; de azért szájról-szájra keltek és mai napig sok megma-