Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz
I Nagy Elek földbirtokos, a későbbi vármegyei főjegyző felesége lett. Petőfi 1847. év májusában, Térey Mária nagykárolyi közös barátnőjük utján békült ki Júliájával. Ez időtől fogva ismét többször látogat el Szat- máron át Erdődre. Ide a városból rendszerint lóháton ment ki; a Pap Endre lovai közöl választott egyet-egyet. Egy kirándulás alkalmával azonban a „Zsuzsi“ levetette. Erre a lóra sohasem ült többet. Kirándult továbbá Luby Zsigmond- hoz F.-Darócra és több Ízben Csaba Ignáchoz Szamoskóródra. Szatmár vármegyei hiedelem szerint ez utóbbi földbirtokosnál irta volna „Falu végén kurta korcsma“ cimü versét, de ez nem úgy van, mert azt már első költemény- gyűjteményében Szatmár névvel jegyezte alá. Többször és huzamosabban mulatott berencei Kováts Lajosnál, gróf Széchenyi István bizalmasánál, Bérencén, kinek „Kati“ nevű hátilován számtalanszor tette meg az utat Erdődre. Ezt az állatot utóbb Pesten is igen sokat emlegette. Szatmáron Riskó Ignác az Ormós Péter földbirtokos özvegyének jelenleg postahivatalul szolgáló Deák-tér, 4. számú emeletes házában lakott. Petőfi Riskóhoz sokszor járván, ennek révén ez urnővél is ismeretségben állott, kinek leánya Ormós Adél férj. lázári Nagy Béláné úrnő. t