Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz
Az utolsó eszménykép. Petőfi még 1848 előtt Költőn időzött barátjánál T e 1 e k y Sándor grófnál. Ez időt mondta a költő »élete legboldogabb napjainak«: ekkor volt vőlegény, s mint boldog férj is itt töltötte házassága első heteit. A költőt meglátta egy czigány leány, a ki birt fajának minden deliségével s ritka szépségű volt, és szerelemre gyűlt iránta, melyet azonban a nagy tisztelet Petőfi személye iránt soha sem engedett nyilvánulni. A természeti egyszerűségében nemesen érző leány később is megőrzé érzelmeit, s midőn ama rettentő katasztrófa bekövetkezett, s a költő eltűnt nyomtalanul: fogadást tett, hogy soha férjhez nem megy; s mai nap is még leány. Közelebb Jókai szintén barátjának vendége lévén Költőn, a már öreg czigány leány megtudta, hogy Petőfinek egy barátja van itt, s kérte, hogy láthassa. Teleki Sándor gróf maguk elé hivatta, s Jókai azt kérdő a vén leánytól, ha csakugyan látta, ismerte-é ő Petőfit ? mire a leány arczán és hangjában méla szomorúsággal igennel válaszolt. A fölkeltett visszaemlékezés a nagy költőre egészen elérzékenyité Jókait és elvonulva, fél óra múlva kezében egy verssel tért vissza Te- lekyhez : »ha érdemesnek találod, olvasd és tartsd meg.« A vers keltének napja épen a tragikus aug. 13-ka, a »dies irae«. A verset, melyet Jókai Teleky Sándornak ajánlott: itt következik, Az utolsó eszménykép. — Emlékezés Petőfire. — Mind elköltöztek már: — kit a »ciprus lomb«-ja Tündér suttogással ringat szűz álomba’; Kit körül ragyogott a »szerelem gyöngye», Most takar zöld füvei feledés göröngye ; A feleség, a ki a zászlót megvarrta, Maga is nyugszik már, s a zászló alatta. Megannyi eszménykép, kikért szive lángólt, S zengett ajkán a dal forró kívánságtól. S ki valamennyi közt volt legdrágább kincse, Az a régi haza : az is elmúlt, nincsen. A kiről ő zengett, a kiért ő égett:
