Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz

1839-ben Pozsonyban physikus lévén, a szüreti

— tiz napig tartó — szünidők alkalmával, a tanuló társak közül némelyek Bécsbe mentek, persze diákosan, gyalogszerrel, a birodalmi fővárost látni; én a két Ujházy Lajossal (mind kettő Lajos, egy idős, egyforma magasságú, szőke volt, s a tanárok születésök helyéről külömböztették meg őket, az egyik tudniillik Lqsopczí a másik Dadai volt, kit mi tanuló társak rövidség okáért Dadénak hittunk.) Sopronba mentem hasonló alkalmatosságon; mert tudtuk, hogy Pákh Albert, ki a két Ujházynak tanuló társa volt Selmeczen, — ott van mint physikus, s hallottuk hogy Petőfi is ott regrutáskodik.

Pozsonyból első nap Neziderbe mentünk, s egy kocsmában meghálván, másnap idejében beértünk Sopronba, s Pákh Alberthez szállottunk, ki szívesen látott. Reggel elmentünk a kaszárnyába, s ott a kapuban kérdezvén a napos káplártól, ha láthatjuk-e Petrovicsot: ez felvezetett bennünket egy terembe, mely ugyan megvolt rakva pricscsekkel, de különben üres volt. Csak egy borzas, göndör- hajú főt láttunk, egy pricsre hajolva, hol a kezek működtek, egy pár kölyökcsizmát subiczkol- ván a borzas hajú egyén lábain.

— Itt van Petrovics ! mond a napos káplár, s a fej felénk fordult, és megismervén bennünket:

— »Jaj! egyen meg a fene benneteket! hol jártok itt?« — szavakkal üdvözölt. Petőfi volt, ki rögtön a kapitányhoz vezettette magát a káplárral rapportra, s másnap estig szabadságot kért, és kapott. Ezen két napot Pákh Alberttel s velünk töltötte együtt, megmutogatván a gesztenyés kertet, a a magyarországi legmagasabb tornyot, és Sopron egyéb nevezetességeit. Midőn a kaszárnyából elin- dulandók voltunk, Petőfi előbb az aprólipot rakta el — a mint ö nevezte — mi a kefékből és subiczkból állott: mondván, hogy midőn katonává lett, német ajkú kapitánya e szavakkal adta neki át

— a i5 forintból álló Handgeldet, hogy: »jó lesz az majd aprólipra«.