Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz

T / ' — Tudott-e Petőfi tótul? Mert Kiskőrösön abban az időben sokan lehettek, a kik nem beszéltek ma­gyarul. — Igaz, de a Sándor csak igen keveset tudott .'■tótul; a mi az iskolában ráragadt, mert az öreg Pet- rovics nem tudott más nyelven, csak magyarul. Eddig tartott a mi beszélgetésünk Petőfiről. Egy 48-as honvéd jött akkor látogatóba Legéndy György­höz, a ki kenyeres pajtása. Együtt védték a hazát, az egyik mint nemzetőr, a másik mint honvéd. Az agg honvéd egy vastag zsoltárkönyvet szorongatott a hóna alatt. Leült s mikor hallotta, hogy Petőfi és a á8-as idők iránt érdeklődöm, fölsorolta azt a sok csatát, a melyekben résztvett. Petőfit nem ismerte, noha ő is kiskőrösi, de a költeményeiből sokat hallott és a tábori tűz mellett az ő dalait énekelték. .— Nagy idők voltak azok, uram, szólt Yida : Mihály, az öreg honvéd s tekintete odaszegeződött a lobogó tűzre, mely felett Legéndy György pecsenyéje sistergett a lábosban. — De szeretem, hogy az Isten megérnem engedte, folytatta az öreg. Szegény vagyok, nagyon szegény, de azt, hogy honvéd lehettem, semennyiért nem adnám. I / >? K. /

Next

/
Thumbnails
Contents