Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz

— De igaz, miniszter ur, ón nem szoktam hazudni, sem önnek, sem senki másnak a világon.

— De mindenki azt állítja, hogy ön azt a levelet csak magától közölte, a nélkül, hogy Bem tábornoktól parancsa lett volna rá.

— Tehetek én arról, a mit az utczán fecsegnek ?

— Debreczenhen marad ön, mig e tárgyban Bem^táboruok válasza megérkezik.

Szívesen itt maradnék, de fontos dolgaim vannak Pesten s holnap oda kell utaznom. Azt hiszem, elég, ha becsületszavamat adom.,..

— Az nem elég! — stb. stb.

így bántak velem, tábornokom! s nem is ez volt a hadügyminiszter egyetlen s legkisebb sértése. Hasonló modorban tovább beszélt velem egy óránál s nem is lett volna eró'm nyugodtan maradni, ha nem Önért szenvedtem volna mindezt, jóltevó’mért, hazám Szabadi ójáért!

Ily jelenet után egyetlen teendőm volt: újra le- 1 mondani; mert nem akartam, nem is maradhattam tovább oly hadsereg tagja, melynek a minisztere ; egy tiszt becsületszavának nem ad hitelt- Elfogadta lemondásomat. Szolnokról írtam neki, nn^aviseletéhez illendő hangon, már mint polgár ember s nem katona; mindamellett itt befogatott s nem restelte eltagadni, hogy nem fogadta el lemondásomat s azt állítani, hogy ennélfogva még hatósága alá tartozom s ha nem volnék Petőfi, levelemért huszonnégy óra alatt fölakasztatna, stb.

Ily jutalmat nyerek hát hazamtól bét évi folytonos munkásságomért. S kik osztják nekem e jutalmat ? Ugorkafára felkapottak, a kik még semmik se voltak, mikor én már voltam valami s a kik megint semmik lesznek, mikor éu még leszek valami !

Nem tudom még mit leszek teendő, mert lelkem egészen föl van zavarva, föl vun dúlva, egyfelől e kiáltó bántál mák által, másfelől tisztelt atyám és forrón szeretett anyám hirtelen halála által, kik mind a j ketten leghőbb imádásom tárgyai voltak. Csak egy hete még, bogy atyám haláláról értesültem s ma már anyám is megszűnt élni. Szegény költő ! szokta On nekem mondani olykor. Szegény költő, igazán !