Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

Petőfi Koltóu.

(Vége.)

Nem kellene talán ily közönséges, mindennapi aprólékosságokat róla csevegnem; de én úgy akarom őt előállítani, a milyen nálam volt; a mi egyszerű fesztelenségünkben. Nem akarok neki oltárt emelni, hogy reá illeszszem, igen gyarló pap volnék én ahhoz. Gondoskodott arról 8 maga, a magyar nép s a külföld.

ő, a ki annyit nélkülözött, szenvedett, maga mondja, hogy: soha sem volt olyan boldog, mint Koltóu.

Huszonnyolcz költeménye alatt diszlik a Költő név, valamennyit itt irta, s mig magyar él, e kis falu mindig geographiai nevezetesség lesz e hazában.

Ez a lángész hatalma!

*

* . „ *

Szeptember első napjaiban, egy este, épen vacsoránál ültünk Harayval, midőn egyszer csak beállít hozzám Sándor. Nem vártuk, mert rendesen tudatni szokta jövetelé*, s igy annál kedvesebben lepett meg- Leült az asztalhoz, de csak úgy télvillára evett, s nagyon szótalan volt. Szokatlan komolyságáról mindjárt észrevettem, hogy valami nyomja a szivét. Vacsora után félre hiv s azt mondja;

Äz„Uj Budapest“ tárczája.

— Beszédem van veled négyszem közt.

Bevezettem a szomszéd szobába.

— Mondjad, ini kell?

— Druszám, nagy kérésem van hozzád.

— Ki vele, állunk elébe.

— Szeretném a mézes heteket nálad, Költőn tölteni.

— Hát ki mondja, hogy ne tölsd ?

— De ez nem elég.

— Nos, hát folytasd.

— Eredj el te is hazulról ; egyedül akarok lenni; ne lássa senki boldogságomat.

— Lehet! úgy is szülőimhez szándék- szóm menni; nagy örömet szerzesz nekik, hogy elküldesz. Mikor menjek?

— Majd megírom a napját, de hát

még ez sem elég.

— Na !

— Küldj el mindenkit a háztól.

— Az istállókból is ?

— Nem csak a háztól.

— Szívesen ; a szakács marad a feleségével, mert asszony nélkül nem hagyom nődet, s ennetek is csak kell, mert turbé- kolásból nem éltek meg.

— Köszönöm !

Pár nap alatt üres volt a költői ház csak a szakács és szakácsnő várták a Petőfi párt.

Október 14-diki kelettel ezt Írja Ke- rényi Frigyesnek :

„------— nehány nap múlva indulunk

P

est felé, itt hagyjuk Kot ót, az örökké kedves emlékű Költőt, hol oly édes heteket tölténk, a milyen boldogságot halandó álmodni és elbírni csak képes. . . “

Boldogan távozott a költő, édes szavú költője a szerelemnek. A mi Dantenak Beatrice, Petrarcának Laura, Torquato Tassonak Eleonora : az volt neki az ő Juliskája. Fekete szemeinek csillogása lelkét égette, szivén sebeket gyújtott, költészetének oltárára helyezte s buzgón imádta eszményképét, ki — törvényes neje volt. A világ benne össspontosult, s ez egyen kívül nem létezett számára más asszony. Imádta a szerelem frenezisével és szerelmes volt bele a halutinatióig. Nekem rnondá:

— Az éjjel láttam Juliskát, beszéltem vele, nincs semmi baja. — Szegény Jorik! . . Költőn irá:

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyol! Fejfámra sötét lobogóul akaszd;

Én feljövök érte a siri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könnyűimet érted,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret Szegény Sándor! . .

Tiszteletteljes hódolattal, nagyrabe csüléssel, bámulattal és méltányló elismeréssel hajlom meg----------Damjanics Já

n

os özvegye előtt!!!