Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

BAKSAY SÁNDOR BESZÉDE.

21

«Ne átkozzátok meg az én vérvirágaimat» szól gyászba temetkezetteu Segesvár völgye, «én teljesítettem az ö végakaratát ; itt folyt ki az ifjúi vér szívéből, ajkait itt zárta be az égi lények legdicsőbbikének csókja . ..«

Sár-Szentló’rincz utoljára érkezik a versenyre, szerényen, feledettem «Ismerjetek meg engem; az ö koszorújából egy levél illet engem is. Adjátok ide, hadd írjam rá: Itt, — az én tavaszomnak első sugarai alatt fejlődött bimbóvá az alvó szem, melyet az idegen csemetébe a magyar múzsa oltott. Hadd hulljon vissza rám. is egy szirom abból a tömérdekből, mely- lyel ez a zengő bokor hazáját elborította !»

Dicsőséges versenye száz meg száz vidéknek, mely mind őrzi a költő emlékét, nevét, s mint Cserhalom bajnoka a lyányka lábanyomát pajzsára kimetszi.

Itt is egy lábnyom, a költő lába nyoma pajzsra kimetszve. E házban lakott: nem a monda dicsekszi, élők bizonyítják. E házban lakva, s e pillanattól fogva e ház nemzeti ereklyévé, a költő számos monumentumainak egyikévé lön. Hivatva vagyok ezt kinyilatkoztatni a Kisfaludy-Társaságnak nevében, — annak a Társaságnak nevében, melynek koronája ékes és ragyogó gyöngyei, vagy homályos és értéktelen kövei közül ez az egy gyémánt hiányzik. — 0 nagyobb volt mintsem az ott levő keretek bármelyikébe befoglalható lett volna.

Ez a szerény hajlék el fog egykor tűnni a föld színéről, az a márvány, melyen most az ő neve fénylik, el fog poriam, talán hamarább mint gondolnék, mint szeretnék: de a lábnyom, az ő lábanyoma, — hogy ő itt járt, itt növekedett, — nem fog elenyészni valameddig az ő halhatatlan éneke — most pacsirta és fülemile, majd vadgalamb, majd vigyogó sas — végig zeng ez ország síkjain; az a dal, melyet a későbbi költő hallván, kész összetörni lantját, mint szent Czeczilia, midőn az angyalok énekét meghallotta.

Üdvözlöm a lelkes és tiszteletre méltó közönséget, mely a mai napon egy drága ereklye hitbizományosává emelkedett.