Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

S hazájából ez idő alatt egy kereső pillantás, egy nyomozó lépés, egy kérdező szó nem esik érdekében: mit gondolhat az ilyen ember? Egy élő ember nem tételezheti föl, hogy halálát két- ségbevonliatatlanul bizonyosnak tartja nemzete, s hogy belenyugodott végkép, fatalisztikus lemondással abba a föltevésbe, melyről egyik legjobb barátja is, vele egy-testvér lélek megírta a, mit sejtett a hir, de nem láttak

tanuszemek . . .“ Ha már most abban a meggyőződésben élt, melyben — ha élt, — élnie szükségképen kellett, hogy őt nemzete nem tarthatja teljes bizonyossággal halottnak: mit gondolhatott: miért nem keresi hát ? Vagy azt hihette, hogy az a nemzet tán eltörültetett a föld színéről, vagy legalább olyan helyzetben van, hogy nem tehet semmit, s őt visszahoznia annyit jelentene, mint elvesztenie. Vagy ha a nemzet oly helyzetbe jutott, hogy visszanyerte rendelkezési jogát, módjában áll visszahívnia elzüllött fiait, keresnie azokat, a kik szemefé- nye, bálványa voltak és még se teszi.... nos, ez esetben mit gondolhatott az élő, az elfeledett költő? Vajon a büszke, önérzetes költőnek, a ki tudta jól, mije ő a nemzetnek: érezhetett valami forró vágyat visszatérni egy ilyen országba ? — Aztán ott van Kossuth. Azt mennyi alkalommal visszahívja nemzete, egyéni elhatározását külső erőszak nem korlátozza, fegyveres őrszemek nem lesnek reá, ezer meg ezer mérföldnyi hó és homok sivatagok nem állják útját ....

Nehány nap előtt, mikor még a gyalázatos misztifikáczió ki nem derült, sok ember okoskodott ilyetén módon azok közül, a kik ma azt mondják: „egy pillanatig se hittem ezt a humbugot.“

A hir abhan az alakban, a mint — egy hivatalos vizsgálat eredményeként — megjelent, mennyi embert megdöbbentett és valószínűtlensége, hihetetlensége, képtelen volta daczára megvesztegetett, s arra a gondolatra hozott: „hát ha van benne valami ?“S a legtöbben úgy voltak vele, hogy a lét és kétely közti hányódásban ítéletüket fölfüggesztették addig az ideig, a mig kétségtelenül ki nem derül, hogy a hir nem való. Ez is csak azt mutatja, hogy még elevenen él a kegyelet, mely hinni késztet azt, a mi valószinütlen, de a minek valósulását még is óhajtanok.