Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 25-ös doboz

Petőfi Sándor. __i________________________' f J _______________\ ___ H azánk egyik legnagyobb költőjének arczképét adjuk irn át t. olvasóinknak. Rövid, alig tiz évig tartott irói pályáján Petőfi olly nevet vívott ki magának, mellyet nemcsak a hazában nem fognak soha el feledni, de a miről megemleget bennünket a külföld is s tar tósabb bizonyságát látandja benne a magyar nép nemes lelkiileté- nek a történet bármellyik lapjánál. Petőfi szegény szülőktől született a Kis-Kunság egyik városá­ban, kik fiuknak mégis a legtisz- tesebb nevelést adták, elkiildék öt főiskolákra tanulni, hol Petőfi mindenütt a legszebb előmenete­leket tette. Azonban nem sokára valami ábrándos bújdosási vágy ébredt fel benne, elhagyta iskoláit, elébb vándorszínész, később katona lett. Már katona korában emlege­tik róla, hogy az örálláson, mikor egyedül volt, azzal töltöte idejét, hogy elővette Horatiust és szavalt belőle s a faköpönyeget tele irta versekkel. Betegsége miatt a katona­ságból elbocsáták , ismét visz- szatért a tudományos pályára s Pápán folytatta iskoláit. Itt irta legelső figyelmet érdemlő verseit, mellyek közül az első még diák korában kijött az „Athenaeum“ czimü szépirodalmi lapban; még akkor Petrovics névvel irta alá magát. A komoly tudományok azon­ban nem sokáig bírták öt lekötve tartani; újra színész lett, bejárta KtícskeméttölDebreczenig a kisebb színpadokat, sokat szenvedett, éhezett. Hajh, sok ollyan helyen, a hol akkor éhezve járt, tejben vajban fiirösztenék most! Nagy osztályrésze volt a színészet nyomorúságából s kevés a dicsőségé­ből, míg végre jó sorsa és saját óhajtása Pestre vezérletté, hoi a minden költők édesatyja V**** felismerve benne a nagyszerű köl­tői tehetséget, pártolása alá vette s kieszközlé,hogy a „Nemzeti kör“ kiadja Petőfi számos verseit egy kötetben. E versek megjelentével azután meg volt Petőfi hire alapítva s többé pártfogásra nem volt szüksége.

Next

/
Thumbnails
Contents