Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 25-ös doboz

Majd Ábrányi Emil «Az öngyilkos visszatérése» czimű költeményét tapsolták meg. Az öngyilkos leikéről ir, mely odahagyja a testet, de visszavágyik a földre: az öröm, boldogság küzdelmek és szenvedések honába.

Jókai Mór lépett mosta felolvasó asztalhoz. Riadó taps köszöntötte. A kitűnő iró a «Tengerszemű hölgy» czimű uj regényéből olvasott föl egy fejezetet: «Az a nő, ki együtt jön velem.» Az 1848-iki márcziusi napokat elevenítette föl, mikor Jókai, Petőfi, Vasvári és Bulyovszky a néphez intézendő kiáltványt (a 12 pontot) szerkesztették, mialatt Petőfi a «Talpra magyar!» költeményét irta. Potemkinnek hivták a szedőt, a ki e két korszakalkotó műből az első szót kiszedte. Mialatt a kiáltványt és a költeményt nyomták, Jókai szónoklatokkal tartotta a hatvani-utczán hullámzó néptömeget. «Nem atyámfiai, — szólt hozzájuk — nem az az igazi hazafi, a ki meg tud halni a hazáért, hanem a ki élni tud a hazáért!», Beszéde közben megeredt az eső s látva, hogy számosán kinyitják esernyőiket, oda szólt hozzájuk : «ha már az esőcseppek ellen ernyőt feszíttek ki, mit fogtok kifesziteni akkor, ha majd golyózápor esik ?» Az esernyők becsukódtak és a lelkesült hazafiuk ott álltak az esőben, nem törődve, hogy átáznak. Milyen ujjongó lelkesedés, milyen tombolás volt akkor, mikor a czenzura mellőzésével a kinyomott pontok a nép kezei közé kerültek. «Hejh ! Te sajtószabadság ! » mondja a regényiró, be sokszor megharaptál azóta, de én mindig áldom az órát, mikor a tojásból kikelni segítettelek!» Majd azt a lelkesedést ecseteli, mikor Bottenbiller polgármester kihirdette a népnek, hogy a tizenkét pontot magáévá teszi. Le- irja, mint szabadították ki Budán a megtört, félig megvakult Táncsicsot. E nap estéjén disz-előadás volt. «Bánk bánt» adták. A türelmetlen közönség a «Talpra magyar»-t akarta hallani. Egressy, egyszerű attillában a színpadra lépve, elszavalta a költeményt. Aztán a színészek a Szózatot kezdték énekelni s a közönség velük énekelt. Egyszerre mindenfelől az a kívánság hallatszott: «Lássuk Táncsicsot!» Petőfi az akadémia páholyából beszélni akart a közönséghez, de a nagy zaj elnyelte szavait. Erre Jókai, úgy, a hogy volt, sárosán a színpadra ment, hogy majd beszélni fog. Ekkor hozzá lépett Gertrudis személyesi- tője Laborfalvy Róza s egy nemzeti szinti kokárdát tűzött a mellére. «Polgártársak! — szólt Jókai — nincs itt Táncsics; otthon van családja körében, engedjétek a szegény embernek, hogy a viszontlátás örömeit élvezze.» E pillanatban eszébe jutott, hogy Táncsics vak,tehát nem igen élvezheti a viszontlátás örömeit. Fordított a dolgon, nehogy e komoly pillanatban a közönség nevetésbe csapjon át: «Látjátok e liáromszinű kokárdát ? Ezt viselje mindenki, ezt tűzzük keblünkre mindannyian. A három szin képviseli a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget.» És mivelhogy annak, a ki kokárdát akart tűzni a