Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
2 SZEGEDI HÍRADÓ Kedd, 1899. augusztus 1. az eszményiség, midőn a kar már letört, a szív tartja magát a hazának szánt halálcsapás elé. Már-már lejár a félszázados óra, egyszerre csak érezzük, hogy el kell válnunk a szabadságharcnak még emlékeitől is ... És azért zarándokol a szent sirhoz mind az ország, hogy valamennyi nagy és dicső emlék érzését mégegyszer felköltse a leggyászosabb, de legdicsőbb emlék. Minden csodás vitézi tettet, minden legendaszerü remeklését a magyar bátorságnak, újra elénk varázsolja bűvös fény eben a mindent felül múló legenda Petőfi halála . . . Hozza el könyét, koszorúját mindenki. Tiszteljétek a legnagyobb költőt! — mondja a magyar Petőfi sírján, mint Danteén az olasz. De ne higyje senki, ki ajkra és szivre van egy velünk, bár fia e hazának, hogy az isteni lángszellemnek nyújtott hódolatot a nemzet magának kívánja betudni, mint önkénytes, vagy kicsikart adót. Nem ily szegény a nemzet, melynek Petőfije van. De az ilyen félisteneket az ég nem is egy nemzetnek adja, hanem az emberiségnek. Rendeltetésük nem a harc, hanem a béke, nem a nemzeti eltaszitó gőg, hanem a népek testvérisége a hazaszeretetben. Petőfi a harctéren e szót lehelte ki utolszor: Világszabadság ! És volt már ünnep, melyet idegenek szenteltek Petőfinek. Franciaország nagy fiai élén egy rokonszellem, a költő Coppée intézte szózatát a magyar költő ércalakjához. Azt mondá; hogy midőn egy tisztelt és szeretett vendégszerető családtól a vándornak válni kell és válni alig tud : az utolsó fájdalmas percben még keblére öleli és megcsókolja a ház kedvencgyermekét . . . így jöttek ők, tőlünk távozóban, Petőfi szobrához, letenni a franciák koszorúját. Mi most a nagy 48 és 49-től válunk, válunk a szabadsagharc emlékétől. Búcsúzéban hát keblünkre öleljük még egyszer a haza legszeretettebb fiát, legkedvesebb gyermekét a két nagy évnek, mely a magyar hősök, lángelmék és vértanuk korszaka volt. Te, drága hamv idelenn, dicső szellem odafenn, mutasd népednek a szabadság, a halhatatlanság útját mindörökké ! Szeged és a jogi szakoktatás reformja. Szeged, julius 31. A „Szegedi Híradó* f. évi julius 29-én megjelent száma oly eszmét vetett föl, melyhez Szeged város közönségének kitartóan kell ragaszkodnia, mig csak célját részlegesen és teljesen el nem éri. E cél az egyetem, — de addig is azonban, mig ez a maga teljességében meg nem valósulhat, egyelőre a jogtanitás küszöbön ál ó rendezése alkalmából Szegednek jogi facultást kell kapnia. Az alkalom megjött, cselekedni kell. Igenis elérkezett a cselekvés ideje, mert a nagy jelentőségű egyházpolitikai s kiegye- zési küzdelmekből való szerencsés kibontakozás után, a viszonyok hatalma reform munkálatokra serkenti a parlamentet s minden jel arra mutat, hogy a legközelebbi jövőnek két nagy reform föladata leend, t. i. a közigazgatás teljes reorganisatiója, a másik a szakoktatás, kiválólag a jogi szakoktatás államosítása. Mi az elsőt illeti, véleményem az, hogy a megyerendezéskor Szegednek föltétlenül megye székhelylyé kell lennie, ez azonban közigazgatási kérdés, ennél még ma jóval fontosabb a culturális kérdés. E Inem vitázható tény, tekintettel az ország geographiai fekvésére, hogy Szeged egy igen nagy, eléggé népes és müveit területnek, mondjuk az ország délvidékének központja' így fogta azt föl 1879 ben az országgyűlés s a kormány. E felfogásnak megfelelőleg vetették meg a mai Szeged alapját, ezen elvnek megfelelőleg központosították Szegedre a különnemű állami hivatalokat, — de az én kifejtendő álláspontom különösen arra helyezkedik hogy a mai Szeged közművelődési intézeteit tekintve is, központja ezen nagy területnek. Nem kell elősorolnom különnemü alsóbb és közép tanintézeteit, de elébb utalnom arra, hogy azok complexuma mai mivoltában befejezetlen, tetőzetlen építményt képez, melynek tetőzete csakis az egyetem lehet. Fájdalom, hogy (táncsak) mostanság erre kevés a kilátás, bár erős meggyőződésem az, hogy az egyetemet illetőleg, nagyon igaza van az angol közmondásnak: „ahol akarat van, ott módot is lehet találni.“ Azonban tekintsünk el ma — de az eszmét föl nem adva — az egyetemtől s induljon meg a mozgalom arra hogy előre is, az egyetem kiindulási pontjául Szeged jogi facultást nyerjen. Ha semmi egyéb, már a geographiai helyzet indokolja azt, hogy Szeged jogos igényei figyelembe vétessenek. A jogakadémiák mai geographiai elhelyezése paradox képtelenség s ha az állam a jogi szakoktatást a kezébe veszi első lépés más nem is lehet, mint a geographiai elhelyezés anomáliáit megszüntetni.JMidőn ma az államnak ereje van s a korszellem is követeli, hogy a jogi szakoktatást kezébe vegye, ily tarka-barka geographiai elhelyezés többé nem történhet, — hanem az állam, mint számos más intézmény elhelyezésénél, is figyelembe fogja venni azon pozitiót, melyet egyes hely nemzetségi és culturális szempontból elfoglal, —t figyelembe veszi azon célt, melyet bizonyos intézménynyel, p. o. jogi főiskolával bizonyos helyen, területen elérhet s ha azt az intéző körök figyelembe veszik, amint, hogy tenniök kell is, Szeged minden mások közt első helyen áll. A jogtanodák elhe yezésének anomáliája tovább nem tarthat, eddig is különös volt az, hogy mig a néptelenebb s szegényebb keleti országrészeken halmozva voltak a jogtanodák a népes és gazdag dunántúli résznek, a népes és gazdag délmagyarterületnek nincs is jogi tanodája. Egerből kiindulva, (hol érseki jogakadémia van) következik Vana, (kir. jogakadémia) Eperjes (az ágost. evang. felekezet jogakadémiája, — egyszer már helyesen megszűnt, helytelenül újra megnyitották) Sáros Patak, Máramaros Sziget, Debrecen (helvét hitvallású jogakadémiák) Nagyvárad (kir. jogakadémia) s a Kolosvári egyetem. Önként fölmerül a kérdés, hogy ennyi jogtanodának egy csoportba halmozása megfelel s egy helyes és tervszerű művelődési politikának ? Van e ezeknek mindannyinak létjogosultsága ? Mind erre a válasz nem ehet kedvező. A népes és vagyonos Dunántúli részek győri kir. jogakadémiája az utolsó tizedben feloszlatott, — a pápai helvét hitv. jogakadémia megszűnt, (igen helyesen) — van ott csupán egy szerényebb igényű jogtanoda Pécsett. A fölső-dunai részeknek megfelel a pozsonyi kir. jogakadémia. Csöng rád, Csatiád, Békés, Arad, Krassó, Szörény, Temes, Torontói, Bács-Bodrog megyéből álló alsó magyar területnek, mely gazdag és népes, culturigényei nagyók és növekvők, melyeknek cultur és köztudomás szerint oktatási és részben magyarosodási központja Szeged, ennek uem jutott jogifőiskola. A felekezeti akadémiák föltétlenül megszüntetendők. A legtöbbnek sem anyagi forrásaik, sem helyiségeik s fölszerelésük a magasabb művelődési igényeknek nem fe'elnek meg. De legkevésbé felel meg a kor igényeinek az, hogy a j giszakoktatás felekezeti legyen, annak tanárai felekezet szerint alkalmaztassanak akkor, — midőn már igen helyesen az összes oktatásügyi államosításának eszméje ifölmerült és számos háznak úgy tekintélyes hívei vannak. Különösen a szegényebb sorsú protest, egy hajnak lenne nagy könnyebbségere, ha jogakadémiáit föladná, mely reájok nézve úgyis luxus cikk s az, igy nyert összeget, p. o. theo- logiai facultásaik emelésére fordítanák. Maradjunkazonba Szeged vidékén. Szegedet bizonyos fokig a kecskeméti jogakadémia érdekli, ez azonban Szegedre át nem helyezhető, mert az az ottani he vét hitv. főskola kiegészítő része s ezzel az állam directe nem rendelkezik, mint p. o. rendelkezett a győri és nagy-szebeni kir. jogakadémiákkal. A kecskeméti jogakadémia fölött azonfölül hárman rendelkeznek : az ottani helvét hit. egyház, a duna- melléki helv.-hitv. egyházkerület s Kecskemét városa, mind ez csak complicálja a helyzetet Mint a legtöbb prot. jogakadémia kecskeméti is 1790 után keletkezett, 1848 ban megszűnt, 1861-ben újra fóléleszték. Az akkori közjogi állapotok közt a magyar alkotmány mentő vára prot. autonómia volt, ez alapon és tisztán politikai demonstratio kedvéért nyílt meg több prot. akadémia 1861-ben, 1867 után, midőn az alkotmány erősebb alapokra lett fektetve, mint a prot. egyház autonómiája, a prot. jogakadémiák létjogosultsága megszűnt, Ez áll a Kecskémé:i jogakadémiára is ; — most meg fogják szüntetni azon magasabb követelmények, melyekkel az állam a jogi szakoktatást tekintve elő fog állani a közművelődés érdekében. De különben is Budapest és Szeged közt jogi főiskolának nincs helye; Kecskemétnek, bármely első rangú városa is hazánknak, nincs az a culturterülete és speciális hivatása mint Szegednek épp geographiai helyzeténél fogva. Szegedre tehát épp oly alapon kell teljesen uj jogi facultást szervezni, mint annak idején szervezi etett a kir. ítélő tábla. Mivel pedig a kir. táblákkal s azok elhelyezéseivel lesz conplanálva a jogakadémiák elhelyezése. Biztos, hogy Szeged most nem mellőzhető Kecskemét kedvéért. Szeged már is nagy áldozatokat hozott ez eszmének, ne említsek egyebet, mint a remek Somogyi-konyvtárt, melynek óriási anyag- győjteményét évek óta kutatom s ismerem, tehát már ez államnak erről sem kell gondoskodnia, — egy könyvtár pedig egy főiskola első kelléke, éltető eleme. Szeged annak idején anyagi ajánlatokat is tett in thesi az egyetem fölállítására. Megvagyok győződve, hogy ez ajánlatokat a kéllő mérvben a jogi facultás létesítésénél realitálni is fogja, teszi azon tudatban, hooy egyeteme alapját veti meg. Szeged nagy népes és gazdag város, számos állami és magán intézetek székhelye, nagy számú ügyvédi kar lakja stb. s a mellett nem tartozik a drágább városok közé, figyelembe jő ez is, mert szegényebb sorsú s önmunkája után élő ifjúság inkább keresi föl az ily jellegű városokat, mint a drága Budapestet, vagy az olcsó, de semmi segélyforrást nem nyújtó kis vidéki városokat. És ez sem utolsó indok a szegedi jogi facultás mellett. Szeged polgárai, itt az a'kalom, — cselekedni kell, mert ahol az akarat meg van, ott módot is lehet találni. Dr, Horváth János. A szegedi Petőfl-ünnep. Szeged, julius 31. Vasárnap virradóra a mi szép Szegedünk felöltötte az ő lobogó-disz nemzeti ruháját és háromszinü trikolórjait mindenfelé olyan büszkén, magasan lengette, hogy az idegen is megérthette, megérezhette, hogy Szeged e napon nagy nemzeti ünnepet ült. Egyszerűen impozáns, hangtalanul fenséges ünnep volt ez, amelyen mindenki a héroszra, a hazájáért elvérzett nagy költőre : Petőfi Sándorra gondolt. Ott lebegett minden magyar házban az a nagy szellem, az elmü'.hatatlan varázslatu lélek ,
