Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz

Petőfi Sándor koszorúja.

— A szegedi küldöttség. —

Szeged, julius 27.

Megindulnak a virágok, hogy elborítsák a segesvári csatatér azon sirnalmát, melynek földi hősében Magyarország legnagyobb dalnoka folytatja álmát a szabadságról, azon eszményről, melynek hogy utat nyisson a jövőben harsonázó, fölrázó daláva1, s irtó vitézi kardjával, maga is vértanúja lón.

Megindulnak a virágok az ország minden vidékéről, A kárpátok aljáról, melyeket ő bejárva, ott is az alföld dicső.tése fakadt zengő hangokra bűvös lantján. A Dunántu'ról, hol küzdelmes tanulóévei egy részét, s katonáskodása néhány hónapját töltötte. Az alföldről, hol született, hol élt, melyet leikével szerete t, s Erdélyből, melynek székely vitézeit annyira megdicsérte, Erdélyből, hol hősi halálát lelte.

Ötvenedik nemzedéke azon virágoknak, nelyeket ő utoljára látott sze neivel, midőn a puskapor füstje felszakadt a síkokon, s hallá megint a pacsirtát énekelni feje felett, s úgy hatott reá dala a pacsirtának, mintha égő sebet fürösztene friss hullámaival a patak.

S a vándorló virágok között ott lesz az Alföld legnagyobb városának: Szegednek is díszes koszorúja, melyet a holnap indu ó négyes küldöttség visz a halhatatlan költő szellemének hódolatul.

Megható jelkép e valóban díszes koszorú, mely a város tanácsának ideája szerint készült el.

A koszorú esetevéből van s ez szól a bajnoknak, ki ott harcolt vitéz tábornoka, Bemnek oldalán s ott esett el a harc mezeién, s ott folyt ki az ifjúi vér eréből, ott száguldtak rajta át tomboló paripák.