Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
Petőfi sírja. — A Magyarság tudósítójától — Budapest, augusztus 2. Tűnnek, szállnak az évek és minden esztendővel távolabb vagyunk attól a nagy dátumtól. amely e nemzet krónikás naptárában a magyar szabadság hajnalának föltámadását jelenti. A héroszok, a nemzeti hősök mindinkább elvesznek az emlékezet ködében s bár a kegyelet örök iángot gyújt emléküknek, csak képzeletünk keresi fel e jeltelen sírokat, amelyeknek legtöbbjéről tudomásunk sincs. Hányán vérzettek el a nemzet-szabadság dicsőséges küzdelmében, akiknek pihenő helyét nem ismerjük. Itt nyugosznak valahol ők az önnön vérüktől megszentelt hazai földben, de hol, de hol? Sírjuk az egész ország, minden szív, de a kegyeletes emlékezet mégis lázasan keresi a véráztatta hazai földnek azt a parányi pontját, amelyre a meghódolás templomát építhetné, ahol levetett sarukkal áldozhatna a legszentebb emlékezetnek. Amióta csak a segesvári csatatér kavargó hadsoraiban harci ménjén tovatűnt a nemzet szabadság-dalnoka, amióta Petőfi nemzetébresztő indulója megszűnt szerte csengeni a költő élő ajakáról, szerte ez országban meg nem fogyatkozó hittel, reménységgel keressük az ö sírját is. Félszázadnál több ideje annak, hogy keresve- keressük a Petőfi szent sírját, de nyomára jönni nem tudunk. Egész irodalma van már e kutatásnak. Szemtanuk Írásai és historikusok följegyzései próbálták hosszú félszázadon keresztül megállapítani azt a helyet, ahol a nemzet szabadságköltője pihen. És mindeddig semmi bizonyosság 1 S nő, gyarapszik a legendakor. A szivünkben élő örökkévaló kegyelet pedig nem hagy nyugton bennünket. Keressük a sirt olthatatlan vágyódással, keressük, mint a hivő mohamedán a maga Mekkáját, ahol porba omolva zengheti el prófétájának dicséretét.
