Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz

Melléklet a „Szepesi Lapok“ 31-ik számáhc

nul, siratatlanul. Szerették az istenek, hogy saját óhajtása szerint harczmezőn oltották ki fiatal életét. Saját hő vágya teljesült végérájában. Hiszen ő maga mondta: „A hazáért halni legnagyobb boldogság ezen a világon.“ S'V.rBölcsöje ott ringott Magyarországon, az „alföldi szép nagy rónaságon“ és oda ment meghalni a bérezés Erdélybe, csak is azért, hogy hamvai még inkább egybeforraszszák a két ország ölelkezéséből egyesült drága közös hazát. A természet, a melyet Petőfi oly hőn szeretett, alkalmasint virágot fakasztott vércsepp- jeiből és a hol sirja domborul, ott a madár is szebben dalol, énekelvén: „ Jertek, jertek, itt van az ő sirja.“

Igaz, a mit Jókai mond, hogy az a bolond kozák, a ki Petőfit leszúrta, egy egész templomot ölt meg, tele istenséggel; de másrészt az is igaz, hogy „ez a templom“ nem illett volna a forradalom után bekövetkezett gyászos korszak rombadőlt alkotásainak keretébe. Petőfit nem tudom elképzelni ősz fejjel, görnyedt lábbal, nem tudom elképzelni, hogy a szabadság, forradalom e fékezhetetlen tüzü dalnoka milyen életet folytathatatott volna a szolgaság idején. Ez a hatalmas egyéniség, melyben az indulatok örökös háborgása kavargott, a melyben ott volt minden: öröm, bánat, boldogság, boldogtalanság, düh, ellágyulás, csak nyugalom nem; ez az egyéniség, a mely megvetett mindent, a mi köznapi, megszokott; a mely zabolátlan szilaj- ságával, akár csak a Tisza folyó, melyet megörökített, „zúgva, bőgve törte át a gátot és el akarta nyelni a világot“ : ez az egyéniség örök kínra lett volna kárhoztatva akkor, mikor úgy kellett volna elpusztulnia, mint egy szúette, rothadt tölgyfának; ha tétlenül kellett volna erejét elkoptatnia; átkozta volna sorsát, ha ő neki, a ki a rablánczok lerázására szólitá nemzetét, fogságban rablánczon kellett v< sinlődni. Halála reá nézve csak megdicső és egyenes lépcső volt a halhatatlanságra. í eszménynyé finomult: a hazaszeretet esí nyévé.

Hatalmas Géniusza a fel magasztosult tőnek! Te, a ki ott honolsz a csillagos egek az éden nyújtotta mennyei örömöknél bizon, boldogitóbb örömnek érzed azt, hogy im nem zörög többé a nemzet testén a rablá nem kell többé bennünket felszólítanod: „Rat legyiVnlr voo-v szabadok Ez a kérdés, válasz