Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 22-es doboz

Pillantása, mint a bontó-kés, behatott mindenhová: a legmélyebb rejtekekbe, a soha napfényt nem látott zugokba, — élesen, finoman és kegyetlenül, Haj, micsoda bámulatos tudással gyűjtött és megrostált anekdoták, furcsaságok és pletykák váltakoznak itt a nagy, megdöbbentő, lesújtó tényekkel!

Az öreg nem igen szeretett általános ítéleteket mondani. De mikor egy-egy bús titok föltárása után ajkához emelte a poharat, mert hallgatni akart: fényes szemében sötéten csillant meg a tragikum.

Az az agyvelö szerkezet, melyet tehetségnek nevezünk, ritka ez világon. Milliók vagy ép milliók százai között akad egy-egy. És természetéből tulajdonkép csak ezt az egy hitvány adatot ismerjük bizonyosan. A többi titok. Hogyan lesz, mi szüli, milyen erők hatásának foganatja? Nem tudjuk és alkalmasint nem is fogjuk megtudni soha sem. Ami elméletet az öröklékenységről csináltunk, ép a tehetség tüneményén dől meg. A tehetség egyedülvaló vérei között és egyedülvaló az emberek között. Az ember a természet rendje szerint nem tehetséges. Az a csodálatos erő, a géniusz, mint idegen vendég, mint valami másik, különböző én lakozik benne. Ez a két lélek teljesen megegyezni nem tud soha. A tehetség legtöbbször, szinte mindig, elkülönzi magát az embertől, mint a tökéletes a tökéletlentől. Nagy gondolkodók, politikusok, hadvezérek, művészek kicsinyek mint emberek. Életök ellene mond alkotásaiknak* Akkor hazudjak a legnagyobbat, mikor legnagyobb műveiket teremtik. Haj, m lyen igaz és egész ember a senki, aki névtelenül élte le napjait; és milyen hamis és töredékes ember a halhatatlan, ki mennyei magasságban repült sáros szárnynyal! Ó, a szép-