Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 22-es doboz
Délután 4 órától egyes bejelentett testületek, egyesületek, stb. ünnepélyes kivonulása a Petőfi- szoborhoz, beszédekkel, szavalatokkal, dalelőadásokkal és koszorúk letételével. Este ünnepi díszelőadás a fővárosi nyári színházban, ahol Petőfi alkalmi színművét és Jókai Apo- theozisát adják elő. A Petőfi-íársaság legközelebbi ülése szintén Bartók Lajos alelnök lakásán, csütörtökön délután 4 órakor lesz. * Bulyovszky Lilla Bartók Lajoshoz Gmundenből levelet intézett, amelyben bejelenti, hogy a Petőfi- társaságnál 1894-ben telt 200 frtos alapítványát a julius 30-iki ünnepély emlékére 1000 forintra egészíti ki azzaj g. határozott kikötéssel, bogy ez az összes Bulyovszky Lilla színművésznő alapítványa névén kezeltessék s kamataiból minden harmadik évben pályadij tűzessék ki az aránylag legjobb, szavalásra alkalmas, lehetőleg hazafias irányú költeményre. * Székesfehérvár városa is méltó fénynyel ünnepli meg Petőfi halálának 50-edik évfordulóját. A főünnepélyt a déli vasúti műhely munkásai rendezik. Julius 30-án reggel a menet a vasúti tisztikar vezetésével a ciszterciták nádor-utcai templomába vonul, hol kegyeletes istentisztelet lesz. Ennek végeztével a menet a »Polgári lövöldébe* megy, melynek dísztermében az ünnepély következő sorrendben folyik le: Hunyadi iuduló, előadja a vasúti zeneker. Hymnus, énekli a dalárda. Ünnepi beszéd, tartja Hoffer József. Honüdal, énekli a dalárda. Egy gondolat bánt enge- met‘ szav. Orbán Ferenc. Szeretet hymmisa, előadja a zenekar. Talpra magyar, szav. Virbay Albert. Szózat, énekli a dalárda. Hymnus, előadja a zenekar. Ezen hazafias ünnepélyen kívül Fehérvár összes társulatai is megünnepük a nagy költő emlékét, aki mint vándorszínész egy télen át a városban tartózkodott. Békés vármegye közművelődési egyesülete Petőfi Sándor halálának íólszázados évfordulója alkalmával Mezőberényben julius hó 30-ikán, vasárnap, délelőtt 11 órakor a mezőberényi ágost. evang. egyház Széchényi-téri tomplomában diszülést tart, melyen az elnöki beszédet Lukács György mondja, »Petőfi Sándor Mezőberényben* cimmel ifi. Jeszenszky Károly tart előadást. Közgyűlés után fölvonulás lesz a piac-téri Berényi- (volt Petries) féle házhoz, hol Petőfi Sándor háromszor és még halála előtt is két héttel (1849. julius 5-ikétől 18-ikáig) lakott. A közművelődési egyesület kegyelete jeléül ezen házat emléktáblával jelöli meg. Ez alkalommal az ifjúság a Hvmnuszt énekli, azután Szabolcsira Mihály szavalja el ódáját. Jókai Mór »Apotheosis«-át Tanayné Haimy Margit szavalja. Délután közebéd lesz a Magyar király-szálloda disztermébén. JRimaszombaí város közönsége nagyban készül a f. hó 30-ikán tartandó Petöíi-ünnopélyre, melynek élén a kaszinó választmánya áll. Az ünnepélyen alkalmi dalárda fog hazafias dalokat előadni. Dr Veres Samu lőgimn. tanár lesz az ünnepi szónok s Mészáros Jolán polgári leányiskolái tanitónŐ fog szavalni.