Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 22-es doboz
Petőfi Sándor. Ötven évvel ezelőtt a lángész csillagrendszerében kihunyt egy Dap. Petőfi íááudor meghalt. Meghalt ? . . . Eltűnt a segesvári csata- síkon, nem látta azután senki, de meghalt- e? . . . Hitt-e valaha ez a nemzet az Ő halálában ? Nem várta-e törhetetlen hittel, örök bizakodással, hogy visszajő? Legendás ködbe burkolt alakja nem tűnt e fel majd itt, majd ott, és a székely havasok között nem látják-e most is bolyongani őt? S mesevirágokkal átszőtt története szájról-szájra száll. S alakja mindegyre tisztábban tündököl a mythikus fényes ködben és átragyog ezredévek homályán is. Ötven éve annak, hogy utoljára látták őt. Amikor a magyar szabadság egét elfedte, gyászba borította az északi felleg, akkor eltűnt ő is. Es azóta folyton növekvő szeretettel veszi körül őt ez a nemzet. Mert hiszen vannak poétáink, nagyok és nagyobbak. Ue Petőfi Sándor a mi lelkűnknek, a mi szivünknek az igazi egyetlen költője. ő benne szinte testet öltött a magyarság géniusza és az ő költészete igazán onnan való „az alföld tengersik vidékéről.“ És az ő élete, az ő pályafutása oly egész, oly hatalamasan tökéletes volt, hogy sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem lehet. Petőfi Sándornak úgy kellett élnie, amint élt és úgy kellett eltűnnie, amint eltűnt. Zengő csatadala végig kisérte szabad- ságharczunk egész felséges tusáját. Ő már akkor „véres napokról“ álmodott, mikor még senki sem sejtette a forradalmat. És ott volt mindvégig a harczban. A márcziusi nagy napon is, de akkor is, amikor „három napig dörgött az ágyú Vizakna és Déva között.“ És az utolsó ágyudörgéssel elnémult ő is. Ötven esztendő elmúltával ime ünnepel jök őt. Jól esik ünnepelnünk, mert hiszen önönmagunkat, a magyar faj diadalmas géniuszát ünnepeljük benne. Ünnepli őt az egész ország. Ennek a magyar földnek a szive- rezdül talán meg egy bánatosan szerelmes dobbanásban, amikor ezrek összegyűlnek a segesvári mezőn és az ő nagyságát ünnepük. A segesvári mezőre elzarándokol az országgyűlés küldöttsége; annak a népképviseletnek a küldöttsége , amelyet ő segített megteremteni. Elzarándokol a kormány képviselője, azé a parlamentáris kormányé, amelyet ő segített megalkotni. Elzarándokol az az irodalmi társaság, amelynek az ő neve ad létjogosultságot. És mindenekfelett elzarándokolnak ezrei a magyar népnek, amelynek ő dicsőséget szerzett, amely őt a szivébe fogadta. Nem érdemelnők meg Petőfi Sándort, ha méltón nem ünnepelnénk őt. „Az a nemzet nagy, amely megbecsüli nagyjait.“ Ó úgy szerette volna nemzetét nagynak és egységesnek látni. Őt ünnepelvén ime, nagy és egységes ez a nemzet. Az ő neve egyesit és kibékit mindenkit, aki magyarnak vallja magát, az ő reá való emlékezés belopja a lelkesedés tüzét a hideg szivekbe. Ötven év óta a Petőfi Sándor hatása alatt áll a magyar nemzet, ötven év óta az ő dalaiból tanul lelkesedni a magyar ifjúság és ötven év óta az ő „Talpra magyar “-ja lángol márczius idusán az ajkakról, ő benne találta meg a magyar irodalom a magyar népet és ő általa hódította meg a magyar nép Magyarországot. A magyar népnek nemzetté levése az ő diadala. Petőfi Sándor hatása nagy és örökkévaló. Hatása nemcsak korára volt, hanem mi reánk is, és azokra is, akik utánunk jönnek. Petőfi Sándor azok közül való, akik örökké fiatalok, soha túl nem haladottak. Petőfi Sándor nem egy párté, nem néhány emberé. Hiszen az Ő nagy szivének még az a szeretet is kevés volt, amelylyel nemzetét körülövezte. Hiszen ő a világszabadságért, az egész emberiség üdvéért harczolt. Azért esett el ott a segesvári csatasikon, ahová most őt ünnepelni megy nemzete. A millióké immár ő. Aki visszatért az istenségbe, amelynek része volt. Glóriás alakja egyre nő. Glóriás alak: ját mesevirágokkal fonja át a nép szeretett. Hatása nagy és örökkévaló és lángoló lelkesedés kél most is dalai nyomán. Petőfi Sándort most ünnepli a magyar nemzet és szivében hordja örökké. Mert amig magyar nemzet él, addig önönmagát, a magyar géniusz diadalmas hódítását ünnepeli minden idők legnagyobb magyar költőjében, Petőfi Sándorban. Petőfipárbaja. Petőfi Sándor életrajzírói közül még senki sem foglalkozott az itt elmondandó eseménynyel; aenki aem adta azt át a nyilvánosságnak. Nem lesz tehát érdektelen, ba itt azt a magyar olvasó közönséggel megismertetjük.
