Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

Sándor költészete e virágoknak koszorúja. Talán ha az ébredő tavaszban a természetet éltető őserő, a nap, ragadna lantot, arról zendiilliettek volna csak ily gyújtó, és mégis éltető hatással a sugarak, hogy ellenállhatatlanul hívják, kényszerítsék virágzásra a föld-színét. Petőfi költészete ily éltető erővel hatotta át a nemzetet, százados vágyakozásokat liiván életre, küzdelemre, dicsőségre.

A költő csak akkor nagy, csak akkor ragadja magával korát, és alkot örökéletre szóló müveket, ha nemzete szivéből veszi hangjait, ha szavaiban milliók érzelme csendül visszhangzásra, e milliók sóhajaiból születik meg a szélvész : a nemzeti akarat, melynek ereje előtt emberi hatalom meg nem állhat. A költő dala szárnyat ad az imádságnak, fegyverévé lesz a diadalnak a nemzet előtt, melynek szive verését megérti, hangot ad akaratának. Petőfi nagyságának, örök életének ez a titka. Nem volt költő sem ő előtte, sem ő utána, kinek lantját a nemzet szelleme oly erősen ihlette volna, azért leszen ő nagy, elérhetetlen nagy költője a magyarnak és világirodalomnak.

Az emberiség nagy ideáljai közt a sza- V badságnak szeretete növeszti meg a legerő-^/ sebb kapcsokat a népek között. A szabadságért vívott harcok, az általános emberi szellem megnyilatkozása, mely testvérré teszi azokat is, kik nyelvben, vágyakozásban, his tóriai rendeltetésben teljesen ellentétben állanak. De mert a szabadság közkincse az emberiségnek, a szabadság lantosa az emberi előhaladásnak lesz úttörőjévé, a kit megért minden szív, melybe Isten beoltotta a szabadság égi szikráját. Petőfi Sándor ekként nemcsak a mienk, de a nagy világirodalomé és a kinek dicsőségéről nemzetére hullanak a sugarak, arra a nemzetre, melynek szivéből szakitá ő dalait, arra a nemzetre, mely e dalokon felgyulva szive vérét áldozza oltárára a szabadságnak.