Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

Oh, miért hogy ez az öldöklő eszköz is belejátszott ebbe az üstökösi pályafutásba?! Talán most másképpen ünnepelnénk, olyanformán, mint nem is oly végen, Jókai jubileuma napján.

De különben fónségesebb igy Petőfi élete, hogy abban a kardnak is szerep jutott. A gondviselés akarta igy s ő maga is.

„Ott essem el én, a harcz mezején*.

Tulajdonképen gyászünnepet kellene most ülnünk, mert hiszen tudjuk, hogy a végzetes segesvári ütközetben — a fejéregyházi sikon — vérzett el ifjan a nagy férfiú, ott dobbant utolsót hazájáért a nemes szív, és akkor némult el mindörökre a dalos ajk.

Mi azonban mégis örömünnepre készülünk: virágot hoznnk, dicséneket zengünk. S ez jól van igy. Petőfi 1849. julius 31-én nem halt meg, csak halhatatlanná lett. Nem a vad kozák dárdája döfte keresztül, csak a Géniusz borította rá láthatatlan tá- tyolát. Por üt hiába keressük a földben, mint akár Mózesét és Mohamedét hiába keresték . . Van-e okunk szomorkodni ?

Kivált most, miután megérnünk adatott, hogy azóta — ötven év alatt ez a mi halhatatlanunk meghódította nekünk — irodalmunknak —■ az egész müve.t világot? . . . Van-e okunk gyászra, mikor angol, franczia, svéd, finn, török ismeri immár és méltányolja elméjének tüzes termékeit?

Nem. Mi csak örülhetünk, hogy a kiskőrösi szegény mészáros fia feljutott a világirodalom nagyjainak sorába s ott is az elsők közé.