Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz
1899. julius 30 MAGYAR HÍRLAP 3 9, Erdőd és Költő között düledezik, az idő kegyeiemkenyerén él egy utszéli csárda. Ott volt a magyar lélek királya, mint ember legboldogabb. Legyen áldott még a czigány is, aki a falát kitapasztetta és legyen áldott a faragó, aki a nászszekér kerekét rosszul, repedt fából faragta. Petőfi szerelmivel, Szendrey Júliával, egy napos feleségével e csárda előtt leszállóit, mielőtt nyugovóra tért volna a nap. A kerék; eltört, a grófi kastélyt el nem érhették, itt háltak. Legyen áldott az ytgzéfi csárda és ne legyen átkozott ama asszony, aki neki szerelmet adott. 10. Mily izzó e korszak! Egy rövid év csak és fényben, forróságban föiér egy századra való nappal. Petőfi házasságának első éve ez. A házasság elcsendesit madárt és poétát egyaránt. Nem őt! Oly dalos és erős, oly boldog és bus nem volt még soha. Mintha megolvadna a maga tüzében, nem látva mást, mint szerelmesét, nem hallgatva másra, mint a maga szivére! És az önzés e szent pillanataiban: jobban és messzebb lát, mint valaha; elméjéből a másért való gondok csudás gondolatokat fakasztnak. A lelke: szerelmes galambé, a szeme egy jósé, a hangja pedig a vezéré, aki apostol. 11. Aztán megcsinálta a forradalmat, aztán hős lett. Akkor azt hitték: csak hathatósan segitett a politikusoknak. Ma már látható, hogy ők segítettek neki. És lett lovon száguldó büszke katona, midőn sor került a meghalásra, amikor már ólomfelhőkön közeledett a nagy megaláztatás ideje. Fújó paripák letiporták, szemére a földet reá ja hányták, hogy ne lássa meg a pusztulás és a békülés, az általános nagy eltiprás és a lassan-lassan való fölemelkedés kinzó tüneményeit. Amikor élete elmúlt, még magával vihette a diadal reményét. Oh be jó, hogy megölték és eltemették, a fehéregyházi közös sírba hogy beledobták! A bukás és a béklyó álmait ő ki nem bírta volna éberen. így átálmodta, amig az rósz álom lett maga is. Aludt ötven évig. Akkor huszonhat év§s volt, ma hetvenhét lenne . . . Azaz hogy huszonhat mindörökre. Ő az, aki meg nem öregedhetett. Ki tudn^ Elképzelni ősznek? Barna fürtös a feje, villogó e tekintete,— igy jár közöttünk. Haliga, mintha az élő hangját is hallanók, — elhangzott bár — Cserebogár, sárga cserebogár ... B. S. Budapest, julius 29. A hétszegi választás. Hunyadmegye hátszegi kerületében ma tartották meg a képviselőválasztást, amelyet Mara László eddigi képviselőnek alispánná választása tett szükségessé. Az egyik szabadelvüpárti jelölt Réthy Lajos tanfelügyelő visszalépvén, ma egyhangúlag Ponory Sándor brassói törvényszéki elnököl kiáltották ki képviselőnek. Az uj képviselő a szabadelvüpárt hive. Az osztrák czukrászok sztrájkja. Kedden augusztus elsején, amikor a czukoradóeme- lés életbe láp, Ausztria összes czukrászai bezárják boltjaikat s műhelyeiket. Ezt határozták ma — mint nekünk jPrágából táviratozzák — az odavaló czuk* Faszok és mézesbábosok s ezt fogják cselekedő' Ausztria valamennyi városában is. A prágai czukrászok és mózesbábosok ezenkívül Prága főbb ut- czáin tiltakozó körmenetet tartottak s aztán a Prágában időző képviselők részvételével gyűlést tartottak. — Stockerauban tegnap este a tiltakozó népgvülés betiltása után utczai tüntetés volt. Munkások és munkásnők bejárták a főbb utczákat ezt kiáltozva: «Pfuj Lueger!» «Adjatok olcsó csukrotl» Amikor a munkások meg akarták gátolni egy tüntető asszony letartóztatását dragonyosok vonultak ki § szétoszlatták a tömeget. Csehországban eddig 78 városi és községi képviselőtestület csatlakozott a reichenbergi határozathoz, hogy tudniillik az elöljáróság megtagadja a 14 §-d életbeléptetett uj adók behajlására való közreműködésüket. A bécsi csuk' rászólk az augusztus elseji sztrájkot gyássssal is kötik össze. Bécsi tudósítónk erről a következőket telefonálja: Kedden, az uj ezukoradó életbeléptetése napján, a bécsi czukrászok nagy tüntetésre készülnek. Mind a kétszáz ezukrász — feleségeikkel, gyermekeikkel, cselédségükkel és senem az ő hirneves, bujkáló földi helyettese, a nagy Pán intézte-e úgy, ahogy a fiatalember zsebében mennél kevesebb legyen ama feketesasos német papirosból, amit pénznek neveztek. Petőfinek szegénynek kellett lennie, hogy gyalog járja be •— de nem sportból — a honi földet az Ecsedtől le a Dráváig. Hogy az ivó padján háljon, a patakban mosdjon, a paraszttal egy kendőbe, korcsmárósné kötőjének szélébe törülközzék. A szenvedés és a szükölködés: a nagy költők iskolája, Petőfi Sándorral mind a hét osztályát kijáratták. Es nem hogy elkopott volna qelé, megnőtt tőle. Csak egyidőben fáradt el valamelyest. Elgyengítette a keserűség azért, hogy nem j irthat a maga jussához. Meg mert neki is, még neki is volt teste, fáradt, törékeny és beteg, Megtörve, betegen — és persze gyalog — indult meg Pest városa felé, hogy megjelenjék a hires, nevezetes és hatalmas Vörösmarty Mihály előtt. Csakhogy akkor már, a hátán czipelt kis könnyű kpfferában, ott volt a magyar nemzet legsúlyosabb és legdrágább templomi kincse, — a Petőfi Sándor első kötete. 8. Itten elkövetkezők a dicsőség és a diadal. Bámulták, becsülték, kidalolták — szerették. A fejét azért nem emelte feljebb, mint ahogy elébb cselekedte, sőt mert talán már inkább meg is hajlott, de csak egy szálat. Már amennyit tudott ő, ki olyan az emberi növények között, mint a ezédrus, egyenes szál és kemény, mint a szikla. Sokan haragudtak is rá ezért, hogy ennyire különb mindenkinél. Sokszor kénytelen is volt tettetni magát, hogy olyan ő js mint a többi. Ám hiába próbálta, ö látta és érezte, hogy ellát a legmagasabb alakok feje fölött. És hogy csak egy van hozzája hasonló, kinek arcza az ő lelkében tükröződik, a magyar fajta, a magyar föld maga. A mind, a nemzet, aki mohón sietett hozzá, hogy benne — magában — gyönyörködjék. Ebből a mindből aztán kivált egy karcsú, fiatal, szép és képzelőefő némber, aki úgy viselte magát, mintha megértené, tüzes szemeivel követni bírná a Petőfi Sándor lelke repülését. maga volt, azért, azután, ami mindenkinek ös- meretlen, de amit ösmerni, a magáénak mondani, érezni: .kimondhatatlanul vágyhatott, bár minden remény nélkül. Petőfi annyi áradó szerelmi vers után, aminek az ő szive lángjából tárgytalanul is, születnie kellett: ezt a csudát, ezt az édes lidérczet találta meg egyetlen egynek, a maga számára. Ezen a vadrózsabokrokkal borított tájékon a szivébe röpült egy villófénvü szempár tekintete s a költő lelkében a szerelem őserdejét növelte melegével. Álinda ketten érezték, tudták, hogy többek a többinél. Szendrei Julia, az egyszerű gazdatiszt leánya, nem mutatott volna sem csodálkozást, sem elragadtatást, ha egy király jön hozzá s koronát kínál, cserében pártájáért. Es Petőfi Sándor akkor már a nemzet legünne- peltebb lángelméje volt. Megtalálták egymást. Es most szinte fáj leírnom azt a gondolatot, amitől én nem tudok szabadulni. — Ez a találkozás nem volt szerencsés, hanem balvégzetű. Mert Szendrei Julia nem földi idegzetű halandónak való feleség volt. Szerette Petőfit! Jól van, hát szerette. Hiszen maga mondta: «Úgy szeretem Sándort, mint egy szellemi és magasztos lelki tulajdonokban gazdag könyvet, melynek a kötése nem felel meg értékes tartalmának.» 0, ez a nő mindig látott és látni akart az Ő érzésében, pedig vak a szerelem a világ teremtése óta. Es amikor azt kérdezik tőle: •— Mit érezne, mit tenne, hogyha kincsét elvesztené, —- ezt feleli: — Bizonyára fájna, de azon lennék, hogy egy tartalomban ugyanoly gazdag müvet szerezzek magamnak, * Ezernyolczszáznegvvenhét pünkösdje előtt, csütörtökön esti tíz órakor, ezzel a riadóval verte fel Petőfi egy jó barátját, akinél Erdődön megszállott volt: »Tudd meg te szerencsétlen flötás, a mai alkonvattól kezdve vőlegény vagyok!« Az üstökös-csillag tehát magához ragadta az ő választott kedvesét, amely — úgy érzem én, — jobban engedett a hatalmas idegen vonzásnak, mint a magáénak, amikor beleröpült az üstökös ragyogó pályájába. Még annak az évnek a Kisasszony napján, szeptember nyolezadikán, íelőfiné lett Szendrei Julia. Az erdődi vár kápolnájában esküdtek meg rá, hogy szeretik egymást híven, holtig. Ha én festő volnék s ezt a pillanatot képzeletből megörökíteném, a menyasszony szemébe nem tenném bele azt az odaadást, ami a későbbi üdvösségnél is nagyobb gyönyöre a szerelmes vőlegénynek. Én úgy látom Szendrei Júliát, abban a pillanatban is, aminő lehetett alig néhány hétre az esküvője után, amikor már igy ir valakinek: «Azt már tudja,hogy Sándorral megesküdtünk; de azt sem ön nem tudja, sem én nem tudom, üdv, vagy kárhozat vár-e ránk a jövőben». Aki boldog fiatal férjnek tudja, hiszi magát: megőrülhetne ettől a tünődéses bizalmatlanságtól; ettől a borzasztó kételytől, ami az Ö édes, egy asszonya lelkén igy átborong. Vájjon Petőfi Sándor nem érezte-e meg, nem találta-e ki, talán már a mézes hetek első napjaiban,hogy csudálatos csillaggal kötötte össze sorsát; egy csillaggal, amely hiába oly kicsiny, még sem fér el az egész végtelen égbolton, mert a maga helyét soha meg nem leli?! Nem is lelheti meg, mert névtelen, alaktalan világokat keres mindenfelé; maga sem tudja hol, maga sem sejti, merre. Ha a mindenható nap eleven fénye éri, akkor egyszerre az éj homályát csengi, ahol csöndes feledésben válhatna semmivé, — a mai napra; de holnap már el Íréi innen, a sötét pokolból, ahql kívánságok: nem is teremnek, nem hogy teljesülnének valaha! . . . paczosnak, szilajnak, szélsőségekre hajlónak, szinte fékezhetetlennek festik, akik valaha ösmerték. öröme majdnem vad, írja róla az egyik; játéka bájos, gyermekes, mondja a másik. »Makacsságában és engedékenységében egyaránt szeretetreméltó«, — jegyzi fel a harmadik, szóról szóra. És ebből a rejtelmes lélekből, ebből a soha meg nem oldott találós meséből lett; Petőfi Sándorné. Boldog volt-e? Volt-e hát mégis szerelmes édes asszonya annak, akit csudáit; akit belső értékéért választott ki és hallgatott meg végre ? Kellett, hogy az legyen! Éppen ez a nagy áramlása a minden irányú bizonytalanságnak, a saját érzései kiszámíthatatlan dobzódásának,
