Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz

I

Petőfi.

í- Emlékbeszéd; melyet Nagy-Körös városa nemzeti Peiöfi-ünnepén 1899 Julius 30-án tartott Eötvös Károly. —

ötven éve halálának. Csatatéren, harcz közben halt meg, a hogy végzete, hős jelleme s költő-ábrándja parancsolta. Ellenség támadta meg a magyart. Hazáját, szabadsagát s jövendőjét akarta eltiporni. A magyar megvédte kincseit s minden kincse , közt a legfönségesebbet: fajának becsületét. Becsületéből él nemzeti önérzete, önérzetéből nagysága s jövőjének örökkévalósága.

A csatatérről, a hol a nemzet becsületéért omlott, a honfivér, Petőfi el nem maradhatott. S ha már ott volt: az elsők között kellett lennie. Az elsők között, a halottak között. Csatatéri halála ép úgy nem hiányozhatott életéből, mint a kereszthalál nem hiányozhat az üdvözítő életéből. A dicsők és megváltók végzete az: meghalni azért, a miért éltek, éreztek, lelkesültek és munkáltak.

Kerestem sírját. Bolyongtam azon a földön, mely érezte lábának utolsó dobbanását s magához vette omló vérét, hideg tetemét. Átvizsgáltam a segesvári csatának egész mezejét, az erdős bérczeket, a lejtős szántóföldeket, a buja f'ütermő folyamvölgyet, melynek közepén kanyarog a Küküllő vize szomorú füzek és rezgő levelű nyárfák között, melyek lehajtják fejüket s melyek lombjai valamit zugnak, susognak a szélben, a mit mi meg nem értünk.