Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz

utazzuk, be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. Bemmel Bereczken találkoztam ; megálltam hintája mellett, s köszöntem neki, ő odapillant, megismer, elkiáltja magát és kinyújtja felém karjait, én fölugrott), nyakába borultam, összeöleltük és csókoltuk egymást.

— Mon fils, mon fils, mon fils! — szólt az öreg sirva.

A körülálló népség azt kérdezte Egressy Gábortól :

— Fia éz a generálisnak?

Most még sokkal nyájasabb, szívesebb és atyaibb irántam, mint eddig, pedig eddig is az volt. Ma azt mondta a másik segédtisztnek :

— Melden Sie dem Kriegsministerium, aber geben Sie Acht, melden Sie das wörtlich: Mein Adjutant, der Major Petőfi, welcher abgedankt hat wegen der schändlichen Behandlung des Generals Klapka, ist wieder in Dienst getreten.

Szinte ma az útban mondta, hogy neked itt Maros- Vásárhelyt csináljunk szállást s ide hozzalak. Nekem is ez a fővágyam, de mig erősebb lábra nem állunk a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. Csak két méríföldnyire vannak innen s az idevalók a napokban is szétfutottak, mint a csirkék. De mihelyt némileg biztos lesz e hely, az első dolgom, meg lehetsz felőle győződve.

Hogyan vagytok kedves édes imádott telkeim ? Ha én hallhatnék valamit felőletek! Ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, írj csak egy szócskát is, édes angyalom. Én nem mulasztom el az arra menő alkalmakat.’Szopik-e még a fiam ? Válaszszátok el minél elébb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a telketeket és sziveteket milliomszor, számtalanszor!

Imádó férjed Sándor.

*

Ez volt legutolsó levele, melyet imádott leikeihez I ntézett. E levél megírása után két napra . . . már | halva feküdt a segesvári csatasikon.