Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz
Mély batassal volt az ünneplő közönségre Fer'enczy Gyula főiskolai tanár etniékreszéde, mely egészen elütőleg » hasonló emlékbeszédek cháblonjatól : erős kézzel markolt bele a jelenlegi társadalmi viszonyosba s éles párhuzamot vont a Petőfi magasztos idealismusa és a mai kor önző anya- gisága közt. Beszéde közben hullott le a le- p 1 az em éktábláról s lelkes éljenzés közepette látható leit a közönség előtt. A tábla feliratai már közöl ük. Ezután B a g a m é- r y Karoly szénior helyett Bor oh s Lajos szavalta el a költő »Egy go idolat bánt enge- met“ czimü versét. Majd Komlóssy Anhur a Csokonai Kör elnöksége nevében szép beszéd kíséretében át adta gondozás végett az emléktáblát Ormos Gábar háztulajdonosnak, ki azt készséggel fogadta és Ígérte meg, A A Petőfi dalkör még a Szabadságdalt énekelte ' el, mire a szép ünnepély 'éget ért. A közönség oszladozni kezdett, hogy elvigye és hirdesse mindazt a szépet és nemest, melyet a leleplezésen hallani alkalma vo;t. Déiutan a kollegmmi ifjúság ünnepélye folyt le. A lépcsőházat, hol a Petőfi szobor van zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. Szinte félni lehetett, hogy a lépesőház- ban baj lesz, annyira meg volt terhelve a feljáró főlépcső. Itt is először a Petőfi dalkör énekelt. Azután Szombathy István hi- taohallgató szavalta el nagy hatás melett Jókai Mór Apotheozisát. Varga Imre Petőül dicsőítő emlékbeszédet mondott s beszéde közben a főiskolai if,uság koszorúját elhelyezte a szobor talpazatára. A szép beszed, melyet gyakran szakított meg zugó éljenzés — befejező szavai a következők voltak : S most leborulok én is ünnepélyes óránk magasztos perczében sírodtól — a hova »visz ma minden zarándok ut< itt a távolban szellemed előtt s a tanuló ifjúság nevében melynek te teste, léiké valál — oda adom koszorúin hazám láuglelkü dalnokának, szabadságharczunk drága halottjának, neked, a te szellemednek Petőfi Sándor, hogy éljen bennünk továbbra is a te szellemed, a szabadság, az egyenlőség a testvériség szelleme s ha egykor zsarnok törne ránk, hadd zendüljön meg újra a »talpra magyar«, hadd viszbangozza a Kárpát : »A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.«
