Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz
/ Ünneplés. Minden nagy embernek legjellemzőbb tulajdonsága: a providencia. Ősztől, sugallat, ihlet, sejtelem, mely « jövőbe lát és eljövendő dolgokat jóslatszerűen előre megjelöl. Ez nem a spiritizmus clair- voyence-a, misztikus távolba látása, mely térbeli akadályt nem ismer; ez a lángész prometeuszi szikrája, mely isteni hatalommal a végzet ismeretlen ntját is megvilágositja. Nézzétek az emberi nem fejlődésének történetét, a kulturhistó- riát, s meglátjátok, hogy minden előre tett lépésnél (akár szellemi, akár anyagi téren) ott áll a jövőbe látó csodás tehetséggel fölruházott zseni. A nagy tudományos fölfedezések egy-egy megsejtett igazságnak köszönik létezésüket, oly korban, a midőn a tudomány még nem járt matematikai módszerrel kitapasztalt biztos, egyenes utón, mint manapság. így voltak költők, a kik kitoltak egész rendszereket, a melyek^Sí tudomány jóval később igazolt. Kolumbusz nem tudhatta, de megsejtette, hogy nyűgöt félé a tengeren túl földnek kell lennie, elindult a vakmerő útra s a a valóság igazolta sejtelmét. Nem folytatom . a bizonyítást, csak utalokr^ífcogy mitikus hőssé magasztositljSÍoltőnkben is, a kit minden magyar szív és minden tiszta lélek rajongó szeretettbe foglalt, a kinek dicsőítésére most, széles ez országban, versenyre keltek a legnagyobb elmék, hogy Petőfiben is a jövőre vetett sugár mily roppant távolságba — a halhatatlanságba mutatott. Meg