Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz

két szeretett igazán. A költészetben megtestesült magyar nemzet ő. Ha nincs nevéről templom és számára oltár, templom a Kárpátokon nyugvó egész égbolt és oltár minden szív, mely honért és szerelemtől dobog. Ezek a szivek ma mind kigyulnak. Millió oltáron a kegyelet lángja lobog. Ebben az óriás templomban minden magyar ma Petőfinek áldoz. Ki egy hulló könyet, ki egy szent fogadást.

A megnyilatkozott menyből Petőfi halhatatlan lelke látja szép honában népét szabadon közeledni feléje, ihletett hálával s tisztelettel, mivel e népért és e szabadságért élt és küzdött félszázad előtt utolsó leheletéig — nem hiába. Minden jóslata beteljesült. Ez is: a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy hiréhez.

Méltó Petőfihez is. De csak úgy, ha szeretni s áldozni tőle megtanul s a zsarnokságot gyűlöli, mint ő gyűlölte. Szolgák és kényurak hozzá nem méltók, azok számára ostort font, lángostort — érezzék hátukon. Szolgák és zsarnokok a nemzeti ünnepből legyenek kizárva.

Ti pedig, szabad férfiak, jertek, menjünk, vigyünk szobrához babért s borostyánt s énekeljük hervadhatatlan dicsőségét!