Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz
Petoß Sándorról. 1849. május 21-dikén voltam utol jára együtt Petőfivel, családunk kőiében. Atyám, ki Budavár ostromában velem együtt részt vett, a vár bevéte lének örömére aznap vacsorára hívta meg barátait. Családunk tagjain kívül jelen voltak : Petőfi nejével, Szsntpé- tery, Sükei, Síkor és Füredi. Az estebédhez én szolgáltam néhány palack rendkivül finom csemegeborral, melyet csekély ös zegért vásároltam egy élelmes közhonvédtől, ki a vár bevétele alkalmával a dúsan felszerelt nádori pinczéből szerezte meg azokat. -- A vacsora után lelkes hangulatban és a „fönség érzetével“ fogyasztották el ven dégeink a fejedelmi nektárt, minővel valóban csakis a „földi istenek“ bővel kedhetnek. De mintha sejtettük volna, hogy ez az utolsó győzelmi áldomásunk s végbucsunk a független magyar haza fővárosától : örvendezésünkön — egy egy pillanatra — komor sejtelmek ér zete nyilalott át . . . Szóba jött, hogy az orosz invázió immár határainknál. Petőfi és atyám ez estén határozták el véglegesen, hogy a döntő harezra együtt csatlakoznak Bemhez, kinek ügyszeretetében, lángeszében és bátorságában leginkább megbíztak. Nekem, katonai alárendeltségemnél fogva, vissza kellett mennem zász lóaljamhoz, a budai táborba. Nehéz szívvel bár, de a legboldogabb viszont látás reményében fogadtam Petőfi Igesvár előtt állottak készen bátorító kézszoritását s utolsó csókját sára bucsuzásul. Atyám elkísért táborhelyemre a „Kis-Svábhegyre“, hol egy fi na., együtt ind .tak Érdé., bt Peíőa előbb a beteg Damjanich látoj . ásár* akarí ugyan menni Aradra < e ez1 az uCiát atyám rábeszélésire ab- bannagyta és sietve iterk közösen bálvmr ozott hősük felkeresésére. Marosvásárhelytt találkoztak Bem mel, akit rendkivül megörvendeztettek jövetelükkel. Petőfit azonnal a saját törzskarába vette föl, atyámat pedig Damaszkin ezredes mellé ren delte. Másnap már mindannyian Sea végtuÁ csata kezdetekor atyám aggódva figyelmeztette Petőfit, hogy — napot töltött velem. Őt Erdélybe, majd!miután lova nincs - - maradjon vissza Törökhonba vezette sorsa — engem la lóháton levő Bemtől, kit a küzdelem pedig Világoshoz. 'hevében gyalog nem fog mindenüvé Julius hónap végén mentjkövethetni. Petőfi elszántan, lelkese, atyám Petőfiért Mezőberénybe, ahon i déssel válaszolta : Történjék bármi é
