Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
Selmecbányán az ünnepély reggeli 9 órakor a városi Vigadó előtt vette kezdetét Farosa Ferenc tb. főjegyző, a rendező-bizottság elnökének megnyitó beszédével, hol Patta Imre meg a »Talpra magyar«-! adta elő. A menet Petőfi-dalokat énekelve vonult végig. Az ev. lyceum előtt Király Ernő tanár beszélt, Kobicsek Ede cipőgyári könyvelő pedig az »Egy gondolat bánt engemet« cimü költeményt szavalta el. Ezután Petőfi hajdani lakása elé vonult az ünneplő menet. Itt Szentgyörgyi Ede emlékezett meg Petőfiről, beszédét azon felhívással fejezvén be, helyezzen Selmecbánya közönsége kegyelete jeléül emléktáblát a kedves múltú épületre. Egy lelkes »igen!« kiáltás hangzott el a közönség részéről e szavakra. Az emléktáblára már nagyobb alap is gyűlt össze. Az ünnepélyt Bodnár Zsigmond egyetemi tanárnak, a Petőfi-tár- saság kiküldöttének nagy emlékbeszéde és Jókai Apotheozisának Vörös Ferenc által való előadása fejezte be. Bártfa-Fürdön Petőfi halálának évfordulóját nagy jótékonycélu hangversenynyel ünnepelték meg, a melyre a nagyvendéglő díszterme zsúfolásig megtelt közönséggel. A változatos toüsort az *Egy gondolat bánt engemet . . .« elszavalása nyitotta meg. Azután hegedű-, zongora- és énekelőadások következtek. Legtöbb tapBOt Waldmann Margit zeneakadémiai növendék kapta, a kinek majdnem minden dalát megismételtették. Nagyon tetszett egy tiz éves apróság, a kis Caéry Stefiké humoros előadása is. f A kicsike parodisztikus operett-egyveleget adott elő Cséry Ilon művészi zongorakisérete mellett. A hangverseny tiszta jövedelméből szép összeg jutott a bártfai gymnasium tápintézetének, Brassóban tegnap este szépen sikerült Petőfi-ünnepet rendezett a brassói nemzeti szövetség. A zsúfolásig megtelt színházban Jblegyesi Mari, a Nemzeti színház művésznője, Jókai Apoteozisát szavalta. Bartók Lajos lelkes beszédben méltatta Petőfit. Endrődi Sándor »Petőfi« cimü költeményét szavalta óliási tetszés mellett. Szavalt még iíj. Herman Antal és Szele Béla; végül a »Szózat« eléneklése után élőképeket mutattak be Petőfi életéből. Balaton-Füreden Petőfi emlékének megünneplésére jótékonycélu gyermekünnepet tartottak. Az ünnepély a »Stefánia főhercegnő udvar« nemzeti szinü zászlókkal szépen diszitett udvarán folyt le. Volt tombolajáték a helyben alapítandó óvoda javára, a melyhez a nyere