Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
„figyelő“ BUDAPEST, VII., Csömöri-ut 24BECSBEN („Observer" czim alatt) IX., Türkenstrasse 17. Ujságszelvény - vállalat ií*ÜU[KLV;. iLs I lap: megjelent: Szelvény 74: 8Z. Petőfi emléke. —1 Saját tudósítónktól. Budapest, j'ul. 11. ötven éve lesz e hónap 31-én, hogy a segesvári csatatéren, kozák paripák patái alatt, kilehelte lelkét a legnagyobb magyar költi!. Sirja nincs : a nemzet szivébe van ö eltemetve, t Vagyis örökké él. Es a nemzet megmozdult, hogy tanúságot tegyen erről. Segesvár, hol eltűnt, Budapest, hol a Talpra Magyart irta és szavalta, Hézö-Berény, hol az utolsó éjszakát töltötte, mielőtt Erdélybe, utolsó útjára indult, Kis-Körös, a hol született, Szatmár, a hol Júliájával megismerkedett, Ünnepet készülnek ülni e napon. Az egész mozgalom szálai a Petőíi-Társaság- ban futnak össze. Ez ügyben mára is ülést hivott össze Bartók Lajos, a Társaság alelnöke az Akadémia képes termébe. Kevés tag jött össze. Azok nagy része is nyári vakációját megszakítva sietett az értekezletre. Az egyik a Tátrából, a másik a Balaton mellől jött. Ott voltak Jókai Mór elnök, Bartók Lajos alelnök, Ábrányi Emil, id. Ábrányi Kornél, Abafi Lajos, Bartba Miklós. Bársony István, Endrödi Sándor, Makai Emil, Neugcbauer László, Pósa Lajos, Pap Zoltán és Bákosi Viktor rendes tagok. Mint vendégek ott voltak Madarász Józszef orsz. képviselő, Vészi József szerkesztő és Zseni József a Nemzeti Szövetség képviselője. Elmaradásukat kimentették a közoktatásügyi államtitkár és Halmos János polgármester. Bartók Lajos kifejti az ülés célját : ez a Petőfi-ház fölépítése érdekében inditaudó mozgalom és a segesvári ünnep programja. Mert a társaság hivatalosan csak ezt rendezi és ebben vesz részt. Egyéb helyeken tartandó ünnepekre azonban szívesen kiküldi tagjait, ha ez iránt óhaj nyilvánul. Melegen üdvözli Jókait, Petőfi barátját, ki ma is teljes testi és lelki épségnek örvend. Jókai Mór : Köszönöm az üdvözletét, de nem nagyon örvendek teljes testi és szellemi épségnek. Ez Bartóktól csak poetica licencia. Ötven óv előtt sem voltam valami kiváló egészségű ember, hát még most. Petőfi ünneplésében legfőbb a Petőfi- ház. Ezt ón görög stílusban épült csarnoknak képzelem, mint a Theseus-templom, a pesti Potöíi- szobor háta mögött, ha oda fér és ha a tanácstól megkapjuk. Ezért a helyért tudok lelkesülni, ez szép hely, olyan egy sincs több a városban. Egy pár tage ki koll küldeni, bogy a magisztrátussal érintkezésbe lépjen, megkapjuk-e ezt a helyet ? Mig a magisztrátus erre nem felel, addig ki sem kell bocsátani a gyűjtésre szóló fölhívást. Most már nézzük az emlékünnepeket. Sok helyt rendeznek. A mező-herényiek is, hol Petőfi az utolsó magyarországi éjszakát töltötte, Orlai Patrick Soma házánál. A mezö- berénylek járlak nálam s miközben meghívtak, azt beszélték, bogy Petőfi Orlai házánál elutazása előtt sok kéziratot rejtett el. Ezt a házat ki kellene kutatni. Ajánlom ezt a Társaság figyelmébe. Mezö- Berénybe én nem mehetek lo, Segesvárra som. Azt tőlem ne várjátok. Az öreg Todescoval szólva, nem vagyok ón madár, hogy egyszerre két helyen legyek. De arra vállalkozom, hogy Budapesten juüus 30-án a l’etöfi-szobornúl beszedd mondok s este elmegyek a krisztinavárosi színkör ünnepi előadására. (Általános élénk helyeslés.) Az Apctcoeist már megírtam, ezt majd kiszedetjük s minden vidéki ünnep számára elküldjük, hogy szavalhassák. Bartók Lajos nézete szerint a Petöfi-kázra vonatkozó fölhívást minéi hamarabb ki kell bocsátani, nem várva meg a tanács határozatát. A ház számára szép hely volna az Erzsébet-tér is, a kávé- ház helyébe jönne a ház, a teret is emelné, s még kisebb helyet foglalna el, mint a mostani kávéház. A‘társaság, miután Jókai is.beleegyezett, ki- moudta, hogy a gyűjtésre való fölhívást kibocaájt- ják, s egyúttal az ifjúsághoz is iutóznek egy kiáltványt, bogy a különböző ünnepekben minél tömegesebben vegyen részt. Ezután Jókai Mór általános megilletődés közt fölolvasta Apoteozisát, melyet a láncba vert géniusz szaval el Petőfi szobra előtt, a háttérben a Petöíi- házzal. Jókait magát is néha annyira elfogta a meghatottság, hogy az olvasásban szüneteket kellett , tartania. A fölolvasás után mindenki sietett gratulálni az ősz koszorúsnak. Ezután nagyjából megállapították a segesvári ünnep programját, mely nem a szobornál, hanem a csatatéren fog lefolnyi, Küldöttséggel képviseltetik magukat és koszorút lesznek le : a képviselőkáz, a m. kir. kormány, az Akadémia, a Kisfaludy- Társaság, az Otthon, az Újságírók Egyesülete, a^ Nemzeti Szövetség stb, slb. A Petőfi-Társaság részéről verset szavalnak Ábrányi Emil és Pósa Lajos, beszédet mondandónak Bartók Lajos, Bariba Miklós és llákosi Viktor. E. Kovács Gyula szavalja Petőfi Apoteozisát. Az ünnep július 30 illán, vasárnap lesz, Budapestről juüus 29-ikén külön vonat megy Segesvárra. A Petőfi- Társaság már az Eiriké-vel és a Szélcely-udvar- kelyiokkel is érintkezésbe lépett, hogy az ünnep minél impozánsabb legyen. Külön meghívják Emich Gusztávot, az Athenaeum irodalmi társaság igazgatóját, mint Petőfi első kiadójának örökösét. A segesvári program még változbatik, mert nem lehetetlen, hogy Pósa Lajos és Eákosi Viktor a szatmári és költői ünnepben vesznek részt. A ki a részietek iránt érdeklődik, forduljon Bartók Lajoshoz (Szentkirályi-utca 22. sz.). •* Az Otthon Írók és hírlapírók köre holnap, szerdán déluián fél 5 órakor a Petőfi-üunep tárgyában választmányi ülést tart. í j