Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

tanácsai, melyek még hetek múlva is meglátszottak .... hátamon s lelkem porsátorának egyéb részén.“

Az aszódi gimnazisták rendesen a selmeci lyceumra szoktak menni rhetorikäfft és poezisra, az e szák májban hírneves Bolemami István tanárhoz. Petőfi is Selmecre szeretett volna menni, akkor azonban szülői teljesen tönkrementek. Szegényesen iratkozott be 1838. augusztus 31-én Petőfi a felgimnázium első osztályába, mint rhetor.

Petőfi egy nyugalmazott kincstári hajdúnál, egy Prosperiny nevű embernél volt szállva. Egy szobában lakott a családdal. Gazdag fantáziája azonban feledtette vele a nyomort. Prosperiny, ha jó kedve szottyant, kosztos diákjainak rögtönzött verseket diktált. Petőfi egyszer pompásan mulatott a „költő“ öntudatlan komikumán, de mikor többször részegen jött haza gazdája, s durva, ízetlen, vad tréfákat követett el, megundorodott e szánalomraméltó embertől, akire atyja bízta volt.

(Szárnypróbálgatások.)

A selmeci önképzőkörben, a Magyar társaságban 1838. november 7-én lépett fel A hűtlenhez oimü ódájával, mely hamar ismertté tette. Nem létező hölgyhöz volt irva a vers; se jobb, se rosszabb, mint más verselők ilynemű költeménye. Szeberényi, mint elnök, maga bírálta meg a költeményt s nagy elismeréssel szólt róla. Az ifjú költő — mondá jóslő- lag — ha tehetségét szorgalommal párosítja, egykor nevezetesebb költőink között fog helyet foglalni. E dicséret a két ifjú között melegebbé, mélyebbé tette a barátságot, ügy látszik, már akkor megvolt Petőfinek az a gyengéje, mely később egyik főhibájává- vált, hogy szerette a dicséretét, s nem tűrte a megrovó kritikát. Nem telt el nap, hogy ne találkozott volna Szeberényivel. Együtt olvasták az ünnepelt és irigyelt Vörösmartyt.

(Háládatlan mesterség ...)

1842-ben Írja Petőfi Szeberényihez:

«Nekem az Athenaeumban jött ki egy versem, (nem tudom olvastad-e saját nevem alatt), azonban ez

az első és utolsó vers, melyet tőlem lát a világ. Lemondok, barátom, a verseiéiről, le ; ez a mai világban szegény embernek háládatlan egy mesterség, átkozott keveset hajt a konyhára; lemondok tehát, a prózához állok, barátom, mitől valaha annyira irtóztam, írtam Pápán, julius 7. 1842.

(jelenleg) Petrovich Sándor, tanuló. (hajdan) Rónai, színész.

(jövőben) Sió, színész és litterator.