Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

A megnyitó beszédet Bartók Lajos a Petőfi-társaság alelnöke tartott. E. Kovács Gyula elszavalta Jókai gyönyörű Apotheosisát és ezután Bartha Miklós mondta el nagyha­tású ünnepi beszédét. Aztán Ábrányi Emil el­szavalta versét. Most Bársony István felolvasása követ­kezett „A szabadságharczból czimmel“. Utána Simkó Sándor Petőfiről irt költe­ményét elszavalta Endrődy Sándor. Rákosi Viktor Petőfi haláláról beszélt, Szász Gerő pedig alkalmi költeményt szavalt. A kolozsvári zenekar Petőfi dalaiból adott elő nehányat befejezésül. Most következett a hódolás. Az összes küldöttségek elvonultak az emlékoszlop előtt és letették koszorúikat. Csanádmegyei kikül­döttei is remek koszorút helyeztek el, mely a megye ünnepélyes érzésének szolgált tolmá­csolására. (A budapesti ünnep). Szép volt a budapesti ünnep is, mely a Petőfi-szobor előtt folyt le. Még nem volt tizenegy óra, amikor a szobor körül összegyűlt közönség hangos él­jennel köszöntötte Jókai Mórt, aki Halmos Já­nos polgármester és Rákosi Jenő kíséretében jelent meg. Az embergyürü szorosabbra hú­zódott, Jókait akarta látni mindenki és ijó- ideig tartott, inig a lelkesedés okozta kíván­csiság lecsilapodott és megkezdődhetett az ünneplés. Ének nyitotta meg, Petőfi „Honfi dala“, melynek zenéjét Huber Károly irta. Halmos János polgármester beszéde után Jókai Mór hirdette Petőfi dicsőségét, freneti­kus tapsok között. Sántha Mihály egyetemi hallgató sza­valta el aztán Endrődi Sándor szép alkalmi költeményét. Végül Rákosi Jenő tartott be­szédet a nemzeti szövetség nevében. A szobor talapzatát a koszoruk^igész erdejével borították el.

Next

/
Thumbnails
Contents