Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

— Egressy Gábor leánya meghalt. A budapesti Baross-u. 78. sz. házban tegnap délután szerető gyermekeinek és unokáinak karjai között csendesen elszenderült egy fehórhaju ma+róna, akinek szép­ségéről egykoron Petőfi lantja zengett. Az elhunyt matróna özvegy Telepy Károlyné, szül. Egressy Galambos Etelka, Egressy Gábor, a nagy színmű­vész egyetlen leánya volt. Férjének, Telepy Ká- rolynak, a kiváló festőművésznek halála után leánya, dr. Kondor Eerencz kincstári jogtanácsos neje közelében, ugyanabban a házban bérelt lakást, ahol emlékeinek élve, gyermekei és unokái körében töltötte utolsó éveit. Tavaly óta súlyos betegség gyötörte, amely most kioltotta életét. Haláláig ke­gyelettel őrizte gyermekkorának leggyönyörűbb emlékeit, Petőfi „Egressy Etelka“ czimü hózzáirt költeményének kéziratát, amelynek hátsó olda­lára apja, Egressy Gábor, a következőket jegyezte: , „Petőfi Sándor e költeményt sajátkezüleg Írva hozta' el nekem 1847. év elején. Kérdezte, megengedem-e, hogy közölhesse. Én kértem őt, hogy a költemény közölhetési jogát engedje át nekem egészen és ő engem e joggal mindörökre megajándékozott. Ezemyolczszázötvenben Török­országból hazatérvén, itthon hagyott könyvtá­ramban e becses kéziratot, miről már el is fe­lejtkeztem, újra feltaláltam, ügy látszott, mintba a jobb világba költözött Sándor szellemével ta­lálkoztam volna e pillanatban. 1850. deczember 18-án adtam ezt Etelka leányomnak névnapi ajándékul.“ Egressy Etelka ezt a kéziratot híven meg­őrizte. Apja születése 100-ik évfordulója ünnepén közeledni érezvén halálát, a kéziratot a Petöfi- háznak ajándékozta. A megboldogult halálát, nagy és előkelő rokonság gyászolja, köztük az Egressy-, a Telepy-, a Kondor- és a Neogrády-családok.

Next

/
Thumbnails
Contents