Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

Xji. Petőfi-Társasig ma délelőtt tartott ülésének főtárgyát a julius 30-iki ünnep programmjának meg­beszélése képezte. Bartók Lajos elnöki megnyitó be­szédében előadva az ülés tulajdonképpeni célját, kö­szönetét mondott Jókai Mórnak megjelenéséért s iiogy az ügyet ő vette kezébe, majd bejelentette, hogy , a főpolgármester távolmaradását elfoglaltságával men­tette ki, továbbá, hogy Zsilinszky államtitkár felkérte, hogy értesítse a gyűlés lefolyásáról. Jókai Mór azon óhajának nyilvánítása után, hogy még részt vehessen e szép ünnepélyen, a Petőfi-ház- ról beszélt, amint ő kontemplália. Szerinte a Petőfi;*, házat görög stílben kellene építeni, még pedig a Petőfi-téren, amelyet ő Budapest legszebb helyének tart. Ehhez természetesen a főváros engedélye szük­séges, s amig ezt a társaság ki nem eszközli, addig a gviijtőiveket sem kellene kibocsátani. Azután fel­olvasta az jipotheozist, melyet Segesvárott Kovács Gyula színész fog elszavalni. A segesvári útra törő­dött testével nem mer vállalkozni, a Petőfi-szobornál azonban szívesen mond ünnepi beszédet. Bartók Lajos nem hiszi, hogy a főváros a Petőfi- ház számára ne adna telket. Ha a Petőfi-teret nem lehetne megkapni, az Erzsébet-téri kioszk helyét tartja legalkalmasabbnak. A fővárossal való érintkezés ügyében később fog határozni a társaság. A Petőfi-szobornál tartandó ünnepi beszéd elmon­dására küldöttségileg Wlassics Gyula kultuszminisz­tert fogják felkérni. Az ünnepély programmjának megállapítására került ezután a sor. E szerint este 6 órakor külön vonat viszi a vendégeket Segesvárra. Megérkezés 30-án dél­előtt 10 órakor. Jelen lesz a. kormány, az országgyű­lés küldöttsége, a Petőfi-Társaság és a két irói kör. Az ellátást a szászok vállalták el. Az ünnepély e hó 30-ikán d. e. 11 órakor lesz, a csatatéren. Az ünne­pély programmja a következő: Bartók fogja a meg­nyitó beszédet tartani, azután E. Kovács Gyula elsza­valja Jókai Apotheozisát, Endrödi Sándor, Makai Emil, Pósa Lajos, Papp Zoltán verseket olvasnak, mig Bársony István és Rákosi Viktor allegorikus dolgot fognak bemutatni prózában, közben pedig az odavaló dalárda előadja id. Ábrányi Kornél Petőfi dalai című ciklusát. Azután leteszik koszorúikat: az országgyűlés, a kormány, a vármegye, Segesvár vá­rosa, az Akadémia, a Kisfaludy-Társaság, a két irói kör, a nemzeti szövetség stb. Az ünnepélyre meghív­ják Emich Gusztávot is, Petőfi müveinek első ki- j adóját.

Next

/
Thumbnails
Contents