Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
az CxOKBóZíHjCÍS UlUgjv aiuv'. (j„ ______ ___ b uvást hozza. Mert hisz nem fedi — mint eddigi elvfeladásaiban s ígéret-megkerüléseiben — a hatvanhetes kényszerpolitika vagy politikai kényszer. Ők saját A harmadik felvonásban »Csikós Tánczot« roptak a kor ballerinái, a kik az én szinész- iskolai éveimben már részint dédanyák voltak, részint elköltöztek a föld szinéről. Kolo- sanszky volt a balletmester, s a csikós-tánczot négy leány és egy fiatalember járta. Gabrieli Biri, Kralik Pista, Amon Róza, Kleinman Karolin és Eötvös Borcsa. Ebből lett a Némethy György népszinmüénekes felesége, s a vidék egyik legkedveltebb népszinmüénekesnője. Maga Némethy a Nemzeti Színház tagja is volt, s utóbb össze-vissza járván nagy Magyar- országot, végre a Nemzeti Szinház pénztár- fülkéjében pihent meg mint kaszéros es olvasgatta a biléteket az unalomig. Sokszor, mikor vagy nem kelt a jegy, — a mi sokszor történt, vagy mind elfogyott, — a mi nagyon ritkán történt: kiült az ailanthusok alá pipázni, olyankor köréje sereglettünk, s folyt a mese a vidéki szinészéletről, tréfa és komoly vegyest, s belőle sok, sok jegyeztetett föl az én kis kopott piros jegyzőkönyvemben, ingatag szarkaláb betűkkel, a mint térdemre fektetve, az árnyékban titkon Írogattam . . . A szinlap alján a következő megjegyzés áll : »Petőfi ur, műkedvelő, a jutalmazandó iránti szívességből a fentjelelt szerepben fog fellépni.« Alább aztán : »A nagyérdemű közönség kegyébe tisztelettel ajánlja magát — Egressy Gábor«. Szabadjegyek ez estén »nem voltak használhatók«, viszont a páholy- és zártszék-bér- lőket hagyományos szokás szerint fölkérik, hogy »helyeik iránt reggeli 10 óráig rendelkezni méltóztassanak. Azontúl másoknak adatnak ki«. Az est rendezője Fáncsy, a ki a szin- lapot láttamozta is. »Kezdet 7-edfél órakor, vége 9-kor.« Ugyancsak siethettek vele, mert ma tíznél is tovább tart. Persze, akkor az egész dibizonyitják eddigi összes nyilatnozatai. Minden azon fordul meg tehát, sikerül-e az utolsó pillanatban Kossuthnak úrrá lenni a maga tábora fölött s megszités egy kortina le- meg feleresztéséből állott, s a zárt szobák csodatitka még nem volt a színpadon ismeretes. Különbén ők sem készültek volna el kilencz órára. Ez a sietség pedig arra volt jó, hogy a Nemzeti Szinház körül akkor uralkodó egyiptomi sötétséget lehetőleg kerülni lehessen. Mar az előadás befejezése felé egy sereg cseléd állott a vasrács előtt s várta a bent lévő uraságot nagy lámpással, hogy a hepehupás utón, sárban, tócsákon át kisérhesse esetleg a kiljebb fekvő városrészekbe. Hiszen még pár esztendő előtt is — Rónay álnév alatt — Petőfi is afféle lámpásos gyerek volt, a ki a színésznők lépései elé világított egy rozoga lámpással. . . Ha azok akkor tudták volna ! ... Elmondom itt azt is, hogy a Nemzeti Szinház épületével szemközti telek sokáig beépítetlen maradt, sőt a sarokra feltöltött kerepesi országút kezdete lévén, meglehetősen frekventált, kijárt s gödrös volt. Az országúiról le lehetett fordulni a mélyebben fekvő telekre, a melyen megállt az esővíz s káka nőtt az oldalában. Ide egyszer Réthy elkeseredésében, hogy nem akarják már feltölteni azt a sarok-gödröt, a Rákos patakából két zsebre való kecskebékát hozott és eleresztette a mocsárban. Az onnan kihúzott sást pedig a Nemzeti Szinház előtt a földbe szurkálta. Volt aztán boszankodás és kaczagás, mikor egy nyári estén a színházból ki jövet éktelen ku- ruttyolás hangzott alulról, a hazamenők pedig lépten-nyomon belebotlottak a sásba. Másnap megkezdték az alispán ur rendeletére a mocsaras sarok feltöltését... De visszatérve a Petőfi utolsó fellépésére, talán vessünk egy pillantást a kritikákba is, a melyek ezt a nevezetes színpadi buesuzást kommentálj ák. Előzetes reklám nem sok volt. Mindössze is a »Honderű« — e, Petőfi szerint : »Lázárok Lázára« — irt egy pár sort a jutalomjátékról. ha azonnal hozzá nem foghatnak a bankkérdés parlamenti tárgyalásához és eldöntéséhez, haladék nélkül szembe fordul a kormánynyal. A párt azonban mint többség vérveszteséget »Szombaton, őszhó 12-ikén Egressy Gábor javára bérlet-szünetben Szigligeti »Szökött ka- toná«-ja fog adatni: a szabó szerepében Egressy Gábor, a nótáriuséban pedig Petőfi műkedvelő a jutalmazandó iránti szívességből fog fellépni.« Egy szó sincs arról, hogy Petőfi egyúttal a népszerű költő, annyi ismert szép dal szerzője. De hogy is lett volna, mikor Petriesevich Horváth Lázár, a Honderű szerkesztője s az ő kis tábora Petőfi leginkarnátusabb ellenségei voltak, a kik még a költői talentumot is megtagadták tőle ? A tábor Zerffy, Hazucha, Császár és — csodálkozzatok ! — Hugo Károly- ból állott, a kik legnagyobb lírikusnak Jámbor Pált tartották, mert, szerintük, európai műveltség kell a poétának, az pedig Petőfinek — nincs. Durva, vad, bárdolatlan és rusztikus ember az, a ki Jámborral nem mérkőzhetik. Természetes, hogy ez a kedves újság aztán nem is hozott bírálatot a Petőfi föllépéséről. Már most igazán nem tudom : ellenségeskedést lássak-e benne, vagy tiszteletreméltó kíméletet ? Mert ha bármüyen kiváló zseni neki nem való téren próbálkozik, s azon csak kudarczot vall, kérdés : ha jobb-e hallgatni róla, vagy világgá kürtölni a balsikert ? Maga az »Életképek«, a Frankenbürg kedves lapja, a mely ugyancsak nem ellensége Petőfinek, kereken megmondja a maga véleményét. őszinte, igaz szó, a melytől mai náp- ság már kezdünk elszokni. Mindenekelőtt Egressyt karpálja, a miért nem klasszikus darabot vett jutalomjátékául. Megjegyzem, hogy október 12-én gyalázatos idő volt, olyan, a minőben, mint mondani szokás, a kutyát sem kell kikergetni. Már reggel óta szakadt az eső. Most tessék aztán a kerepesi utat elképzelni, a melyen aszfaltnak még tűre sincs, ellenben a vásáros kocsik lékeket vágtak rajta in infinitum. A szinház eleje sincs kikövezve. A hatvani utczán is csak az járjon
