Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

Petőfi emlékezete. Budapest, július 19. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi mi­niszter Jókai Mórhoz, mint a Petőfi-Társaság elnö­kéhez irt meleghangú levélben jelenti be a Petőfi- emlékünnepen való hivatalos részvételét. Magát a tényt méltatnunk fölösleges; csak ismételnünk kellene a kormány hazafias kötelességtudásának azt az elismerését, amelyet volt alkalmunk kife­jezni már akkor, mikor a kultuszminiszter a kép­viselőházban nyilatkozott Petőfi emlékezetének megünnepléséről. Ezúttal csak kiemeljük a mi­niszter levelének hazafias lelkesedéstől áthatott meleg hangját, amely ismét arról tanúskodik, hogy a kormány a nemzeti kegyelet dolgában nemcsak teljesíti a kötelességét, hanem igaz magyar léleklail ítéljesiti. A levél igy szól: Móltóságos Elnök Ur! Teljesen átérzem ama sorok nagy jelentő­ségét, amelyeket a Petőfi-Társaság nevében e hó utolsó napjának, Petőfi Sándor nyomtalanul való eltűnése félszázados évfordulójának megünnep­lése alkalmából hozzám intézni méltóztatott. Miként ezt a képviselőház ülésén minap ki­fejteni már szerencsém volt, a nemzet nagy köl­tőjének ünneplését hazafias kötelességnek tartom és a magam részéről is szükségesnek vélem, hogy az ünneplés nyilvánulása arányban legyen ama kincsek mérhetetlen gazdagságával, melyek Petőfi Sándor irodalmi működéséből hazai kul­túránkra háramlottak. Amennyiben ez idő szerint gyöngélkedő egészségi állapotom akkor már megengedné, "örömmel és, '.élesedéssel fogok rósztvenni as ünneplésben; de ha ez a körülmények folytán lehetetlenné válnék, Zeilinstky Mihály államtitkár urat bizom meg azzal, hogy a kormány kép­viseletében a nemzeti ünnepen résztvegyen s a kormány nevében, valamint nevemben a szoborra koszorút helyezzen.

Next

/
Thumbnails
Contents