Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

is, ainelylyel még a tanárait is meglepte. Nézzük csak azt, amelyiket 1862 nyarán irt, tehát tizenhároméves korában, s mely igy szól:

Jaj de csalfa', jaj de csalfa

A leány,

Hány elhagyta kedvesét már,

Jaj de hány!

De nem marad büntetlenül

Egyik sem:-• Mert a csalfát nem szereti

Senki. sein. ■

Nem búsulok, nem búsulok!

Én többet,

Nem hullatok, nem hullatok 1 - Több könnyet.

Vannak lányok, találok ért

Magamnak':

Kik engemet örömest meg

Csókolnak.

Az ilye© ügyesen szerkesztett, jól pattogó, hibátlan ütemű versre, melynek a rífnci se éppen rosszak, ha költői tartalom nem volt is bennük, a diákpajtások hamar rámondták, hogy: ,■ „egészen olyan, mintha az apja irta yoliia“, és akadt tanár is, aki a fink illúzióját nem akarta lerontani. Vagy, ami nem éppen lehetetlen, talán nem is merte. Mert hátba később kiírják róla minden újságban, és minden életrajzban, hogy nem értett a dologhoz? így aztán Petőfi Zoltánnak már egész kora gyermekségében a homlokára hullott egy levél az apja koszorújából. Nem lehet csodálni, ha a fiú eszét a korai elismerés egy kissé megzavarta, s á dicsőség mámora ugyancsak a fejébe szállott. Egy időben nem is csinált egyebet, csak verseket irt szüntelenül. néha kettőt is egy napon; van olyan verse is, melyre ráírta, hogy „az osztályban, előadás közben“ készült. Oraközben aztán felolvasta a legújabb alkotást, s az osztály tomboló lelkesedéssel fizetett a nyújtott élvezetért. Hogy ilyen körülmények közt tanú- I lásról nem . igen lehetett szó, magától értetődik. Az év végén aztán bekövetkezett a nagy kiábrándulás:, a kitűnő . magántanulót meg/