Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

Polőfl arca. Egy rövid séta a főváros legújabb muzeumá- Dan, a Bajza-utcai Petőfi-házban, nem alkalmas arra, bogy ennek az intézménynek részletes mélta­tását és kritikáját írja meg az ember. Ellenben elég ahoz, hogy az itt minden zugból, tömérdek állványról, papírlapról, vászonnégyszögből ránk meredő Petőfi-arc kifejezéséről Írandó néhány sor­hoz lendületet és kedvet sngalljon. A legelső s leg­gyakoribb benyomás itt ez az arc, a költőnek ma­gának testi ábrázata. Míg azrt már megszoktuk, hogy a költő megértéséhez a művein keresztül igyekezzünk eljutni, arckifejezésének, testi arcvo­násainak értelmezése azonban már ritkább jelen­ség; egy ilyen fajta kísérlet érthető módon izgat­hatja tehát a test és lélek szoros összefüggését val­ló elmélkedőt. Mindnyájunk szeme előtt lebeg az ismert Petőfi-arc. Tömérdek kép vonult el már szemünk előtt, mely más és más életkorban, helyzetben és ruházatban ábrázolta a nagy költőt. S bizony, ki­véve azokat a korlátolt rajongókat, akik kedven­ceiket minden szempontból tökéletesnek vallják, minden jószemü emberben az a meggyőződés ala­kulhatott ki, hogy ez minden inkább lehetett, mint férfi-szépség. S tényleg megállapítván most ösz- szes képeinek egymással való, egyidőben történt összehasonlítása után arcának jellegzetes vonásait, ez a már úgy is bennem létezett vélekedés csak megerősödött. Petőfi nem hiába volt egy Petro- vics nevű apának s egy — azt hiszem — Hruz nevű anyának, tehát egy szerbnek s egy tótnak a gyermeke, arca minden inkább, mint magyar. Tiszta tótlegényábrázat ellenben. Jellemző voná­sai: a mélyen benfekvő, meglehetősen nagy homlok­eresz alá húzódó szem, a kiálló pofacsontok, rövid pisze-orr, mind a szláv tipust jellemzik. Megjegy­zem, nem mondom ezzel azt, hogy töméntelen tős­gyökeres magyar nem mutatja ezt az arcszabást: sőt mivel általában a szlávos arcjelleg az árja faj­ták közt a primitívet, az alsórendüt képviseli s viszont az alsóbb néposztályok, a proletárság és parasztság mindenütt arckifejezésben is a fejlet­lenség, alsórendüség vonásait mutatja, kétségtelen,

Next

/
Thumbnails
Contents